Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: Comenius és az emberi beszédhang vizsgálata. (Adatok a beszédhang kutatásának fejlődéstörténetéhez)

Quellenatlas zur Geschichte der Phonetik, 1940, és Die Phonetik der Aristoteles. Hamburg, 1942. [45] vö. Panglottia: Novae Harmonicae Linguae Tentamen I. és Meth. lingu. Nov. Cap. II. 20., vö. még: Meth. Lingu. Nov. Cap. X. 7.: „Quando vero id quod cogito, aut efficio, lingua enuntio, imprimo ejusdem rei imaginem Aéri et per aérem alterius auri, cerebro, menti..." [46] vö. Wallis: Grammatica Linguae Anglicanae. Cui praefigitur, De Loquela sive sonorum formatione Tractatus Grammatico-physicus. vö. még: Gombocz: A fonetika történetéből. Nyelvtudomány, 1909. II. 253. [47] Gramm. Lib. I. Cap. 22. [48] vö. Niedermann: Precis de Phonetique historique du latin. Paris, 1953. {49] vö. Balázs János: A nyelvtanirodalom alapjai. Bp. 1956. (Kéziratban!) [50] vö. J. C. Scaliger: De causis linguae Latinae, Cap. VII. és Fabritius: Tractatus Anatomicus Triplex. Pars II. Cap. XI. De numero Literarum. [51] vö. Gombocz: Helmont és Amman. Nyelvtudomány, 1911. III. k. 37—38. Heimontnak, a megfigyelés fontosságát hangoztató ajánlóverse is figyelemreméltó: „Os videas, linguamque notans, conanima spectes Tardius, et totum sponte patebit opus ..." [52] vö. Panconelli—Calzia: Leonardo als Phonetiker, 1943. [53] vö. Frans Äimä: Ileisen Fonetiikan Oppikirja. Helsinki, 1938. (Fonetiikan tutkimuksen historiaa) és J. Kvacsala: Korrespondence Jana Amosa Komenského. II. k. 167, 205, 209, 310, 318. [54] Bakos: Comenius és Vesalius. Az Egri Ped. Főiskola Évkönyve. VII. k. [55] vö. még: Opera Omnia Anatomica et Physiologica. Mindkét művének az egri liceumi könyvtárban található példányát használtam. [56] vö. Fabricius: De Locutione, Cap. VIII. [57] vö. Sütterlin: Die Lehre von der Lautbildung. Leipzig, 1925. (Geschichtliches von der Lautwissenschaft.) [58] vö. Amman: Surdus Loquens, sive Dissertatio de Loquela. Ebben közli Wallis ide is vonatkozó érdekes levelét. Th. Bonét: Medicina... Genevae, 1685. is idézi Wallis művét s megállapítja, hogy Wallis ebben a művében „distinctissime explicat modum formationis omnium sonorum literarum in loquela usitatorum, non magis in Anglicana lingua, quam in aliis linguis . .." [59] vö. Engels: A munka szerepe a majom emberréválásában. Marx—Engels: Válogatott Művek. II. k. Bp. 1949. 74—86. Kardos Lajos: A nyelv eredete és a munka. Filológiai Közlöny, 1958. Bakos: Bevezetés a nyelvtudományba. Bp. 1960. 20—23. [60] Már Bibliander (De ratione communi omnium linguarum, 1548.) részletesen szól az egyes nyelvek hangtani képéről is: a görögök pl szerinte „ore rotundo loquuntur.. ., crebriores habent vocales", a héber nyelv „literas asperiores et syllabas saepius usurpat", a szláv nyelvek „crebriores densant consonantes stb. Fr. Bacon (De dignitate et augmentis scientiarum) is érinti ezt a problémát, és így tesz összehasonlítást: „Graeca lingua Diphtongus scatet, Latina longe partius, lingua Hispanica literas tenues odit, linguae, quae ex Gothis fluxere, aspiratis gaudent." Erasmus (De recta Latini. Craecique sermonis pronuntiatione Dialógus, 1528.) is tesz hasonló megjegyzéseket, pl. „Batavi hanc (sc. a!) promunt ore contractiore quam opus est..." stb., stb. [61] vö. Meth. Lingv. Nov. Cap. IV. 8. [62] vö. Bakos: Comenius és a magyar nyelv. Az Egri Ped. Főisk. Füzetei, 175. sz. [63] Meth. Lingv. Nov. Cap. IV. 8. [64] Uo. Cap. IV.: [65] Uo. Cap. IV. 9. Érdemes ezzel összevetni Fabricius megfigyelését is: „ ... ille loquela, quae componit syllabas ex pluribus simul consonantibus junctis ..., ut in istis vocibus Schmrt, et Trndl..." (De Locutione, Cap. VI.), vö. még: V. Skalicka: Komensky jako Linguista, Acta Comeniana, 1959. XVIII./2.) Zvlastni pfiloha Casopisu Archiv pro badani zivote a díle Komenského: 92— 99, különösen: 98. 1. és Karel Svoboda: Komenského názory na rec, Cesky Casopis Filologicky, 1943. 6. sz. 220—223. Otakar Vocadlo: Jespersen and Comenius, Xénia Pragensia, Pragae, 1929. 416—431 (C. a lengyel nyelvet jellemző 284