Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)
IV. Miscellanea - Dr. Szántó Imre: Kazinczy Ferenc eddig ismeretlen levele gróf Eszterházy Károly egri püspöknek
Pest. 1869. márc. 12. A Keménnyel való együttlakás csak május 1-sőjén kezdődik, lehet azonban, hogy előbb is eljár hozzánk kosztra, mert már otthon nem főzet s János úr is elutazott. Jelenleg azonban Zsiga is a szobát őrzi. Pest, 1869. ápr. 1. A Deák-párt kezd már kissé magához térni az e]ső meglepetésből. Sokat és értékes egyéneket vesztett, de ha okosak, erélyesek és összetartok lesznek, még minden jól mehet, annál is inkább, mert az ellenzék annyi vezér, s oly külön ágazó elvek mellett, lehetetlen, hogy erős legyen. Legközelebb a választási törvények és megyerendezés előkészítésére is neveznek ki bizottmányt, melynek Kemény Zsigmond az elnöke, alelnöke ifj. Majthényi László, tagjai Kerkápolyi, Tanárky, Csengery Antal, Kandó Kálmán s még egy pár, jegyzője Zichy Antal. Tegnap kezdették el működésüket. E hó végével már költözködünk. Sok bajunk lesz, sokat kell belefektetni az új lakásba, mert minden rossz és piszkos. Kemény mindig kérdezősködik, hogy mikor fog írni. Nyugtassa meg. Pest, 1869. május 16. Nem is képzelheti, egy hónap óta úgy élünk, mint a sátoros cigányok, egyik helyről a másikra kóborolva. Egy egész hónap kellett reá, míg lakosztályainkat lakályos állapotba tehettük, ácson kívül minden más egyéb iparos munkáját kellett felhasználnunk, s ily költözködési időben háromszorosan drága munka, és idő vesztegetés mellett, a kárpitos még most is dolgozik, a Kemény szobájában éppen most rakja fel a függönyöket, s Kemény csak tegnapelőtt óta hál lakásán. Ily körülmények közt, hozzá véve még az organisátio aggályait és catasztropháját, ne csodálkozzék, hogy oly régen nem írtam.— — — — — — Lakásunk Üri utca 6. sz. — — Budapest, 1873. május 31. Bocsásson meg, hogy annyit firkálok a magam egészségi állapotáról, de bármiről írnék is, mindig csak betegségről kellene írnom, hiszen csaknem egész Európa beteg, egyiknek financiája, a másiknak a politikája stb. stb. stb. s szegény hazánk kétszeresen beteg, mert nemcsak, hogy it maga okozta nyomorúságot kell tűrnie, de még a szomszéd elvetemedett vállalkozási s űzéri bűneinek súlya is nehezedik reá. A jövő évre 34 V2 millió deficit, ha nem rossz, de igen középszerű termés, pénzválságok, minden oldalról elkoptatott államférfiak, semmi administrátió, selejtes igazság szolgáltatik, s tökéletes elfásultság a közérdek iránt, mit lehet itt jót reményleni. Az egészben az éppen a legrosszabb, hogy míg a 48 után következett rendszerek alatt mindig volt valami várni való, .655