Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

IV. Miscellanea - Dr. Szántó Imre: Kazinczy Ferenc eddig ismeretlen levele gróf Eszterházy Károly egri püspöknek

BERZY ANDRÁS: ADALÉKOK KEMÉNY ZSIGMOND ÉLETÉHEZ ÉS KORÁHOZ — Ilucz Oláh János levelei Danielik Jánoshoz — E levelek írója: Ilucz Oláh János ügyvéd és politikai író egyike volt azok­nak, aki a hatvanas években — Király Pállal, a Pesti Napló „mindenható szer­kesztőhelyettesével", Kecskeméti Auréllal, Tomori Anasztázzal és Danielik János püspökkel együtt — Kemény Zsigmond közvetlen baráti köréhez tartozott. Papp Ferenc monográfiája szerint „ez a társaság vitatta meg — kedélyes összejövete­leken — elsősorban a Pesti Napló belső ügyeit, ez közvetítette a külső kézirato­kat a lap számára". Ilymódon ezek a levelek nemcsak azért érdemelnek figyelmet, mert a barát szolgáltat itt apró adatokat Kemény Zsigmond kedélyállapotáról, elfoglaltságáról és a választási küzdelmekben való részvételéről, hanem azért is, mert a Ke­ménnyel szoros kapcsolatban lévő kortárs is vallomást tesz itt a korabeli politi­kai életről, pártküzdelmekről és az eseményeknek hangulati velejáróiról, amely­lyel a Deák-párt kísérte az eseményeket. Éppen ezért a leveleket a maguk egészében nem közöljük, a személyes ter­mészetű részleteket, valamint a megszólítást, aláírást és egyéb formaságokat is elhagyjuk és mellőzzük. A levelekből csupán szemelvényeket adunk s azokat a vonatkozásokat emeljük ki. amelyek adalékul szolgálhatnak Kemény Zsigmond életéhez és korához. Pest, 1865. szept. 28. A politikában készület, úgy itt, mint a megyékben is tetemesen javult a császári manifestum megjelenése óta s most már Kemény sem sokat törődik az itt-ott jelentkező túlzásokkal, miután a kormány kölcsönhöz jutott. Az országgyűlési majoritást, ismét biztosan magoké­nak tartják, s nem kevéssé növekedett önérzetük, hogy a megyei res­taurálok felett a megyékben, magok a megyék által diadalt arattak. Most már kevesebb scepticismussal beszél Kemény a jövőről, s Deák is, kit már e hóban vártak, csak jövő hó közepe táján, vagy éppen no­vemberben érkezik Pestre. Úgy látszik, Nyáry Pál alkudozik az alsó­házi elnökségre, s hogy azt kiérdemelje a Deák-párt előtt, odatörek­szik, hogy a volt határozati pártiakat, ha bár ellenkező meggyőződése lenne is egyeseknek, Deák nézeteihez csatlakozásra, vagyis inkább véle­ményüknek, Deák nézetei alárendelésre reábírja. — Fog-e ez és mi­képpen sikerülni, majd megválik, annyi igaz, hogy Ghyczy is Pesten van s amint láttam, igen elszánt és büszke arccal — ami azelőtt nem volt szokása, jár az utcán. A követválasztási mozgalmak itt is megkezdődtek, még eddig csak a belvárosnak van biztos képviselője Deák és talán a Terézvárosban Gorove. — A Lipótvárosban, Kemény elutasításai folytán Tóth Lőrinc, Ráth Károly és Vecsey mérkőznek, s a Józsefvárosban Szentkirályi Móric, Szilágyi stb. — E hét elején, a Szentkirályi mellett harangírozó Besze Jánost a Józsefvárosban eldöngették. Ennyi az, mit e percben politikáról írhatok. — — — — .648

Next

/
Thumbnails
Contents