Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A földrajzi táj dialektikus problémái

A „kilépés" nem képzelhető el újabb tényezők beszerveződése nélkül: a jégerózió megszűnte után a folyami erózió lép a színre, a fjordok esetében a tenger válik uralkodó tényezővé. ,,Ha a Tisza helyén torrentiális folyó folyna, az Alföld egész képe más volna, az ős táj lápi erdei, a messze elkanyargó morotvák, az árterek szántóinak mély fekete iszapföldje hiányozna" — írja Teleki Pál. Ha a sivatag heves szelei megszűnnének, nem volnának utat, nyomot eltakaró dünéi sem, nem volna poros a levegője, amely a sivatagi égbolt alján a nap sugarait vörös-sárgán töri meg. Hollandia zöld mezői is elfakulnának, kemény téli fagy vonná be a tájat, ha az óceáni levegő helyett a szárazföld légtömege uralkodna rajta. c) Ismeretes, hogy a tájban mindig hasonló tényezők, ugyanazok az erők dolgoznak, de változó intenzitással. Az aktualizmus elvének a felvetése Lyell érdeme („egyszerű erők. nagy idő"): régen is ugyanazok az erők alakították Földünk felszínét, mint ma (szél, tenger, folyók, jég stb.). így tehát ezen erők mai szerepének ismeretében rekonstruálható a múltbeli fejlődés folyamata. Ezen az alapon állapítható meg, hogy egyes tényezők növekedése és erősödése, másoknak a gyengülése és elhalása következtében a földtörténet folyamán a földrajzi tájak fejlődése is más-más irányba fordult. A földtörténet az ilyen fajta minőségi változásokra rengeteg példát szolgáltat. Gondoljunk az éghajlat változásaira, ezzel kapcsolatban a jég előnyomulására és visszahúzódására, a folyóvízi energia változásaira, a teraszok és a hordaléktakarók ritmusos kifejlődésére, a folyók szakaszjelleg-változásaira, az alpesi jégtakaró munkaerejének növekedésére és időnkénti csökkenésére. Mind-mind a működő energiák mennyiségi változásainak és változó kombinációinak az eredményei, a tájak minőségi megváltozásának az alapjai. W. M. Davis (1850—1935), a földrajzi ciklustan megalapítója volt az első, aki a földfelszín vizsgálatában hadat üzent a merev, és csak sztatikus formákat ismerő, a pusztán rendszerező jellegű geomorfológiai szemléletnek. Ezek helyett a földfelszín formáit fokozatos fejlődésükben, szüntelen átalakulásukban igyekezett bemutatni. Századunk elején (1908) ismertetett ciklustana a maga idejében haladó, valósággal forradalmi jellegű volt. „A felszínen, ahol elődei és kortársai mást, mint változatlannak vélt szerkezeti, destrukciós és akkumulációs formákat nem láttak, Davis elsőnek ismerte fel a természet törvényeinek eredményeként jelentkező, örök. dialektikus változást" [10] A táj fejlődéstörvényeinek — fennebb vázolt — sokoldalú szemléletéhez azonban Davis még nem érkezett el. Ciklustanának lényege a kiemelkedett peneplének fokozatos lepusztulása a külső erők, különösen a folyók munkája következtében a juvenilis (magashegységi), a maturus (középhegységi) és a szenilis (ismételt peneplén) állapoton .543