Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A földrajzi táj dialektikus problémái

lanatkép". A további fejlődés oka a pillanatnyi helyzet: a tájban most működő összefüggések, kölcsönhatások és ellentmondások rendszere. A jelenlegi helyzet nemcsak ok, hanem a továbbfejlődés irányának a meghatározója is. Amellett — mint az összefüggések és ellentmondások rendszere — a változás képességét is magában hordja. A további fejlődés folyamán ugyanis kialakul a tényezők új csoportosulása: új kölcsönhatások és új ellentmondások jönnek létre a tájban, amelyek a fejlődés irányát menetközben változtatják meg. A Dunántúli-középhegység lesüllyedt tönkjeire a középkorban vastag dolomit- és mészkőpadok telepedtek. Miután a tönkök — az üledékes rétegekkel együtt — kiemelkedtek, új földrajzi tényezők jelentek meg a helyszínen. Az anyag eddigi felhalmozódását nyomban felváltották a lepusztító eróziós folyamatok. Nyilvánvaló, hogy itt egészen újfajta, a régieket tagadó ellentmondásokkal állunk szemben, amelyeket új mozgásformák kísérnek. Űj mozgásforma ebben az esetben a tömör üledékes rétegek elaprózása, minőségi átalakulása, oldódása és elszállítása, a kiemelkedő hegytömegek morfológiai átalakulása, a növénytakaró megjelenése az eddig tengervíz alatt fekvő tömegeken. A tájak fejlődésének rugója a kölcsönhatások és ellentmondások bonyolult rendszere. A kölcsönhatás: mozgás. A táj fejlődése és egész komplexumának átalakulása szintén mozgás, még pedig a mozgásformák egyik legmagasabb rendű esete a földrajzban. Tekintettel arra, hogy a táj egyik alaptulajdonsága a fejlődés, a táj és az átalakulás fogalma egymástól elválaszthatatlan: ..Abban, hogy a testek összefüggenek, már benne foglaltatik az, hogy egymásra hatnak, és éppen ez az egymásra hatásuk a mozgás" [9]. (Engels: A természet dialektikája.) A táj pedig egymástól éppen nem független, hanem egymástól törvényszerűen függő, egymásra ható tényezők szintézise. A táj mindenkori állapotában tartalmaz ellentmondásokat, így tehát mindenkori állapota új mozgásformáknak a megindítója, okozója. E szerint a t;áj — a benne foglalt tényezők kölcsönhatása ellentmondása nyomán — önmaga szüli újabb formáit. A táj fejlődése tehát önfejlődés. A tájfejlődés magasabbrendű mozgásforma-elemei az Engels által is meghatározott molekuláris (fizikai) és kémiai mozgások, amelyekből a továbbiakban valamennyi másfajta mozgás összetevődik; az energiák vándorlása és minőségi átalakulása, a mechanikai mozgásfajták, az anyag vándorlása és a felszín átalakulása, az éghajlati jelenségek kifejlődése, a biológiai folyamatok és mindazon jelenségek, amelyek a tájak életében irányító szerepet töltenek be. A „földrajzi táj" — mint az anyagok és energiák kombinált mozgásformája (valóságos szintézise) — az elemi mozgásoknak szinte végtelen számú összetételéből származik. A variációk lehetősége a tájtényezők csoportosulásában is végtelen számú. Ezért nincs a tájak között ismétlődés sem térben, sem időben. .541