Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: Megjegyzések a Balaton-környéki „avarkori" települések folytonosságának kérdéséhez

— mint láttuk — a szláv Kosztéiból (castellum = erősség, védőhely) származtatva feltételezi, hogy ,,a szlávság ott érhetett római vagy romanizált népelemeket" [29]. Ha az S-végű hajkarika kialakulásának kérdését vesszük szemügyre, akkor a hozzá formailag közelálló típusok közül megemlíthetjük az olyan huzalból készült, összefoglalóan ún. spirális csüngőjű függőket, amelyek anyaguk, technikájuk, funkciójuk alapján kapcsolódnak az S-végű hajkarikákhoz. E típus lelőhelyei sorában előfordulnak a Keszthely és Keszthely-környéki sírmezők is. De ugyanitt találunk a többfordulatú S-végű hajkarikák között olyan példányokat is, amelyeknek a függő karikán többszörös S-alakú végződés van. Ezt az ékszert tekinthetjük az egyszeres S-végű hajkarika közvetlen előzményének [30]. Az egyszeres S-fordulatú végződéssel lezárt hajkarika (hajfonatdísz) hazánk területén legkorábban a X. század második felében, illetve utolsó harmadában vált használatossá, de még a XI. században is találkozunk vele pénzekkel keltezett sírokban. Az S-végű hajkarika tehát úgy szerepel a hazai és külföldi szakirodalomban, mint a szláv etnikum kizárólagos régészeti megkülönböztető jele. így ezzel az ékszerrel szorosan összefügg a magyarországi szlávság és kora Árpád-kori magyarság történeti és régészeti problémáival kapcsolatos kérdések egész sora, hiszen az együttélés következtében a XI. században népességi keveredéssel kell számolnunk. De az S-végű hajkarikával jellemzett és XI. századi pénzekkel datált ún. bjelobrdoi kultúra — a Kárpát-medence kora Árpád-kori kultúrája — országos elterjedése alapján Szőke Béla jogosan vonja kétségbe, hogy az S-végű hajkarika hazánk területén valóban a szláv etnikum kizárólagos régészeti megkülönböztető jele volna [31], Kralovánszky Alán megállapítása szerint ,,a szláv nyelvészeti adatok és az S-végű hajkarikás lelőhelyek tömegében nem fedik egymást" [32], Zala megyében olyan sírok, ill. temetők, amelyekben S-végű hajkarika található, csak néhány helyen fordulnak elő: KeszthelyDobogó, Letenye, Paloznak, Zalaszentgrót, Zalavár és Sármellék [33]. Ugyanakkor pl. a Kanizsa és a Kisbalatonba dél felől ömlő patakok vízkörnyékében, vagy Belső-Zalában, ahol legsűrűbb a szláv helynevek tömege, nem találkozunk S-végű hajkarikás lelőhellyel. Az S-végű hajkarikák sokat vitatott népiségjelző szerepe szempontjából sokatmondó a zalaszentgróti X. századi temető, melyben az itt előkerült darabok jellegzetesen magyar környezetből valók. A zalavár-vári temetőben, ahol eddig mintegy 354 sírt tártak fel, csak egyetlenegy sírból ismeretes S-végű hajkarika, de ez a sír legkésőbb a XI. századból való. Ennek alapján kiderül, hogy Pribina központjában a IX—X. századi szláv sírokban egyáltalán nincsenek S-végű hajkarikák, csak a temető legfiatalabb XI. századi egyik sírjában fordult elő [34]. Annyi mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy a Keszthely-környéki „avar" temetőket az őslakosság a X. század közepe táján folyamatosan használta. Az ún. késő „avarkori" és bjelobrdoi típusú temetők között megvan a kapcsolat. Összességükben ugyanazok az emberek, ill. azok leszármazottainak temetői ezek [35], Antropológiai vonalon .482