Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

tani ,.s az onnét származandó haszon által megmutatni, hogy a nemzet soha tudományra s közönséges világosságra könnyebben és hamarább nem juthat, mintha az a végre készült munkákat anyai nyelvén olvashatja." Bessenyei munkái közül elsősorban a Lukanus vehető igazán fordításnak. Ö maga írja az ajánlásban: „Én részemről még eddig. . . valóságos magyar fordítást szorgalmatossággal nem tehettem. . . Most akartam csak legelőször igyekezetem szerént valóságos magyar fordítást tenni. . . Ezen kis fordításomat ezerszer igazítottam már. . ." Nem csoda tehát, ha Batsányi is így értelmezi a dolgot és a fordításról szólván, éppen ezt a Bessenyei művet emlegeti. A Magyar Musa cikkében tévedésbe is esik. Ügy veszi, mintha Bessenyei egyenesen latinból fordított volna és nem Marmontel francia változatát használta volna: — Latinból kevés fordításunk van, de ez érthető is, mert a mi embereink jól olvasnak ezen a nyelven. Majd így folytatja: „De ki az vajon mindazonáltal, közöttünk, aki ugyan azon deák nyelvnek méltóságát esmervén, a Magy Lukanust annyival nagyobb gyönyörűséggel nem olvassa? fordításának félben szakadását igaz szívből ne sajnálja?" Az egyik legfontosabb és később a nyelvújítási harcban is annyit vitatott kérdésnél, az idegen szépségek átvételének oly kényes problémájánál is Lukanus kerül elő Báróczi művei mellett mint bizonyító példa: hogy igen is szabad nekünk ügyesen idegen szépségeket áthozni más nyelvekből. „Szabad igen is, a pallérozottabb nyelveknek szépségeiből nékünk is holmit kölcsönöznünk; csak hogy az ilyen kölcsönözés igen szembe-tűnő s a nyelvnek természete ellen ne légyen. Nem keveset nyert már azáltal a mi nyelvünk. A M. Kassandrának Erkölcsi Mesék és Leveleknek szerzője bizonyára, s nem különben a Lucanus Első Könyvének fordítója is (kinek a magyar nyelv mívelésében tett nagy fáradtságait s érdemeit még sokan nem akarják megesmérni) oly szerencsésen loptak bé nyelvünkbe némely idegen szépségeket, hogy azokat az olvasás közben csak észre is alig vészed, s nem is mint újságokat, hanem mint, már esméretes kedves óságokat, úgy nézed." Az idézet utolsó sorai a Lukanus-fordítás ajánlására emlékeztetnek. Nyilván ez járhatott Batsányi eszébe, mikor ezeket leírta. Bessenyei ebben az ajánlásban Barcsai Ábrahámhoz fordul, aki a fordításra is ösztönözte volt: „Tanálni fogsz ebbe a kis fordításba. . . új magyar szólásnak módjait, de azon nem lehet megütköznöd, mivel újságnak kell elsőbe valaminek lenni, hogy belőle osztán hasznos óság lehessen. Űgy hiszem mégis, hogy benne a magyarságnak természeti ellen nem mentem. . ." Batsányi abban is megegyezik itt Bessenyei nézeteivel, hogy a nyelv természetével nem szabad ellenkezésbe kerülni. A Magyar Museum cikkében ehhez a megállapításhoz Batsányi még egy jegyzetet is hozzákapcsol s ennek a végén ismét Bessenyei gondolatát visszhangozza: „Mert a nyelv csakugyan nagy elmék által mehet nagy szépségre." Feltűnő dolog viszont, hogy az a zárójelbe tett megjegyzés, mely Bessenyei érdemeinek el nem ismertetéséről szól, a később megjelent változatból elmarad. De elmarad még két jellegzetes Bessenyei-vonat.381