Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Szőkefalvy-Nagy Zoltán: A kémiai ismeretek oktatása hazai iskoláinkban a XVIII. század első felében

kifejlesztéséhez, hanem lehetővé tette olykor helyes gondolatok meg­születését. Amikor Ruman Zsigmond 1708-as tézisei között azt olvas­suk: „Materia prima est ingenerabilis et incorruptibilis" (Az ősanyag nem keletkezik és nem vész el), megállapíthatjuk, hogy az illető az anyag megmaradásának modern, materialista felfogásától egyáltalában nem volt távol [7]. Nem szabad természetesen ezt a kifejezést túlbecsülnünk. A külföldieknél többször olvashatunk hasonlókat, anélkül, hogy bár­melyikük e megállapítás konklúzióit végig akarta, vagy végig merte volna gondolni. A skolasztika merev bilincseinek ismeretében különösen méltá­nyolni kell azoknak a hazánkfiainak érdemét, akik igyekeztek túl­jutni a megszabott kereteken. Vannak olyanok, s nem kis számban, akiknek írásaiból kiderül, hogy a klasszikus és az egyházi írókon kívül ismerik koruk híres kémikusainak műveit is. Kolosvári Pál kéziratos fizikájában 1721-ben többször is említi Paracelsus, van Helmont, Boyle és mások neveit is [16]. Pataki Konstantin is feljegyezte, hogyan véle­kednek a kémikusok a klasszikus görög szerzők műveiben leírtakról [5]. Hasonlóképpen aránylag sok korszerű fizikát, s benne valami kevés kémiát is tartalmaz egy, ismeretlen szerzőtől származó, 1724-ből kelte­zett jegyzet [18. a]. Még arra is van adatunk, hogy még olyan tanár is volt, aki elő­adásai közben kémiai jellegű kísérleteket is végzett. Abban az 1708-ban készült jegyzetében, amit Kovács István a nagyszombati főiskolán Raj­csányi János előadásairól készített, több kísérlet leírása és részletes elemzése is szerepelt (pl. húst tett lombikba, azt hevítette stb.) [8]. Ezek a felsorolt kivételek azonban semmiképpen sem becsülendők túlzott mértékben. A szigorú fegyelem megkövetelte, hogy a rend tag­jai az oktatás közben ragaszkodjanak Arisztotelész tanításához, ezt álta­lában meggyőződésből, vagy pedig a meggyőződés látszatát mutatva, megtették, s erről az álláspontról nézve, inkább bírálták, mint elismer­ték az akkori modern fizika és kémia eredményeit. A felsorolt szerzők is legjobb esetben csak annyit mondanak, minden különösebb kommen­tár nélkül, hogy „mondják a kémikusok", de nem mertek szembehelyez­kedni a skolasztika alapját képező tanításokkal. A jezsuita tanárok elszakíthatatlanul kapcsolódtak az idealista ta­nokhoz. Még akkor is, amikor a természetről helyes, tudományos mó­don szólnak, ki-kiütközik az ezzel éles ellentétben álló világnézetük. Akkor, amikor Győrffy Pál (1723) részletesen és aránylag elég helye­sen szól a csillagászati kérdésekről, jegyzetének további részében már az angyalokról és ördögökről szóló részletek keverednek a természet­tudományi részekhez [17]. Nagyon különös helyzetben voltak azok a jezsuita tanárok, akik a természettudományok iránt intenzívebben érdeklődtek. Egyrészt kö­tötte őket a vallás dogmarendszere, a rend merev, szigorú oktatási for­mája, másrészt bizonyos mértékben ösztönös materialisták módján nyi­latkozgatnak. Ebből az időből fennmaradt emlékek közül érdemes meg­említenünk az alábbi jezsuiták természettudományi írásait: 126

Next

/
Thumbnails
Contents