Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)
I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Somos Lajos: Az eldöntendő kérdés, mint didaktikai probléma
ben helytelenül és szükségtelenül alkalmazott kérdések miatt az egész kérdéstípust hajlandók vagyunk elítélni. * :ü * Magunk is azon a nézeten vagyunk, hogy a tanításból ki kell küszöbölnünk minden formális jellegű, gondolkodást nem igénylő, az oktatás folyamatában tényleges szerepet nem játszó kérdést. Természetesen, nemcsak az eldöntendő kérdésre vonatkoztatjuk ezt, hanem minden másfajta kérdésre is, hiszen más kérdések is lehetnek formálisak, üresek és meddők. Különösen gyakoriak és jellemzők voltak az ilyen kérdések a Horthy-korszak népiskolai oktatási módszereire. A harmincas években népoktatásunkban a formalizmus szinte hivatalos rangra emelt didaktikai követelmény volt. A tanulók aktivitásának elvét öncélú bűvészkedéssé torzította az a felfogás, hogy „mindent a tanulókból kell kihozni". Ennek érdekében kérdést kérdésre halmozva próbálták „aktivizálni" a tanulókat, mit sem törődve azzal, hogy tartalmaz-e valami problémát a kérdés, alkalmas-e gondolkodásra késztetni a tanulókat, vagy hogy tárgyilag és logikailag kellő mértékben elő van-e készítve. Igen jól megfigyelhető ez a jelenség a harmincas évek egyik legnagyobb tekintélyű gyakorlati pedagógusánál, Drózdv Gyulánál is. Módszertani kézikönyveiből tanulságos példákat emelhetünk ki annak igazolására, hogy eldöntendő kérdéseket gyakran használtak pedagógusaink haszontalanul, formálisan. Vizsgáljuk meg pl. Drózdy Gyulának az I. osztályos beszéd- és értelemgyakorlati kézikönyvéből „A szántóföld termesztett növényei" című tanítási egységet. A tervezet szerint ezt az anyagot a határban tett tanulmányi séta előzte meg, tehát konkrét tapasztalatokra kívánt támaszkodni. A megbeszélés során többek között ez a kérdés vetődik fel: — Külön ültetik-e a babot, tököt, dinnyét, avagy kukorica között? A kérdés egyszerű ténymegállapításra szorítkozott, a séta folyamán tapasztaltak egyszerű felelevenítésére. Semmi olyan kérdés nem következett utána, amely arra késztette volna a tanulókat, hogy a tényeken elgondolkozzanak egy kicsit, hogy pl. magyarázatát próbálnák adni annak, miért ültetik külön az egyik növényfélét, miért ültethetik kukorica közé a másikat. így magában még a tényismeretek mennyiségét sem növelte, hiszen a kérdés semmi többet nem tartalmazott, mint amit már a sétán tapasztaltak és megállapítottak. Egyre volt csak jó, hogy a tanulókból egy feleletet „kihozzanak" vele. De vizsgáljuk meg ennek a tanításnak egy másik eldöntő kérdését: — Láttunk-e kikelt burgonyát, kukoricát a határban? Erre sem volt nehéz rámondani, hogy: láttunk. Ebben az esetben sem lehet mással indokolni a kérdés feltevését, csak azzal, hogy a tanulók mondjanak valamit, s a beszélgetés legyen „élénk és változatos". Értékben nem különbözik ettől a kérdéstől az sem, amelyik nem eldönteni kíván valamit, hanem csak tényt megállapíttatni: — Milyen magasak voltak? (ti. a látott kukoricák). Csak a tények, a felületi jelenségek állnak itt a kérdezés központit