Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A gyermek fejlődési sajátságainak gyermeklélektani értelmezéséről

gálja az a — napjainkban egyre fokozódó erővel megnyilvánuló. — követelmény, — hogy az iskola neveljen a gyakorlati életre, az iskolai munka és a termelőmunka kapcsolódjék szorosabban össze. A pszichológia vallja azt, hogy az ember gondolkodása, szemléletmódja a tevékenység, az életmód hatására alakul, fejlődik. Ezért jelent nagy lendítőerőt az, ha a gyermeket már 10—14 éves korban rendszeresen hozzászoktatjuk a gyakorlati, fizikai munkához, a gyakorlatban megismertetjük a termelés elemeivel. így fejlődnek egyes pszichikai képességei is gyorsabban a konkrét, fizikai munka hatására (pl. megfigyelőképessége, ön-ellenőrzése, technikai szemlélete, gondolkodásmódja, kézügyessége, fizikai ereje, akaratereje, stb.) — másrészt egész szemléletmódja is sokkal konkrétebb, társadalmibb lesz, mint az olyan gyermeké, aki az intellektualista iskolában inkább csak a passzív szellemi munkához szokik hozzá. Fontos lendítő je tehát világnézeti nevelésünknek is a gyakorlati életre nevelés. Erre éppen a gyermeklélektan részéről különösen időszerű rámutatni. Fejezetünk elején feltett kérdésünkre tehát azt a választ adhatjuk: a tudományos, materialista gyermeklélektan megalapozottan vallja, hogy társadalmunkban minden alap megvan a gyermek materialista, ateista nevelésére. A gyermek fejlődési sajátosságai szilárd támaszt adnak a materialista neveléshez. A siker záloga nagymértékben nevelőink materialista meggyőződésében, lelkes nevelőmunkájában, 'pszichológiai, nevelési és szakmai tudásában van! JEGYZETEK, IRODALOM: [1] A gyermeklélektan, mint önálló tudományág, mintegy 100 éves múltra tekint vissza. Első, nagyobb hatású munkáknak TIEDEMANN (1787), LÖBISCH (1851), USINSZKIJ (1868—69) és PREYER műveit (1881) szokták tekinteni. Annak magyarázata, hogy miért ennyire viszonylag későn indul meg a gyermeklélektani rendszeresebb vizsgálódás, a pszichológiatörténet tárgykörébe tartozik. Általánosságban itt csupán annyit jegyezhetünk meg, hogy e körülmény magyarázata a haladó polgárság antifeudális, humánus, gyermekfelszabadító mozgalmának és a rokon tudományágaknak a helyzetében keresendő. [2] Sok tekintetben találóan jellemezte a gyermeklélektannak e kezdeti szakaszát CLAPAREDE, írván, hogy „A legtöbb szerző azt képzelte, elegendő a gyermek életéneik különböző fejlődési pontjain felmerülő jelenségeket felsorolni, mintha a probléma csupán az idő és a sorrend megállapításában állana. Például Preyer nagyon sok nagy mennyiségű adatot nyújt, de egészükben ezek az adatok nagyon csekély jelentőséggel bírnak a nevelőre nézve, mert Preyer soha sem érdeklődött az iránt, hogy milyen szerepe van egy bizonyos folyamatnak, tevékenységi formának az egyén általános fejlődésében." (E. Claparéde: Gyermekpszichológia és kísérleti pedagógia. — Bp. 1915. Lampel R. kiad. Ford.: Weszely Ödön. — 60. 1.) [3] E monográfiák méreteire jellemző, hogy gyakran egy-egy életkorról többszáz oldalas, vagy két kötetes művet is írtak. Különösen sok munka foglalkozott a csecsemő-, és kisgyermekkorral és a serdülőkorral. — A monográfiák másik csoportjánál gyakori és tipikus témaként kiemelhetjük a mozgáskészség, az észlelés, a nyelv és a gondolkodás, a képzelet, a játék fejlődésének vizsgálatát. A legismertebb, legjelentősebb magyar monográfiák közül említést érdemelnek Nagy László munkái (pl. a gyermek rajzának és érdeklődésének 5* 67