Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A vegyi vonzás magyarázatának fejlődése

A táblázat, amely a régi, résziben még alkémista eredetű, akkor azonban általánosan ismert és hasznosan használt jeleket tartalmazta, a legfelső vízszintes sorban sorolta fel a legfontosabb anyagokat, (elemeket), ezek alatt pedig fel vannak tüntetve azok az anyagok, amelyek az illető elemmel vegyülésre képesek, mégpedig vegyülőkészségük sorrendjében. A vegyülés értelmezésében nem tesz különbséget az oldódás, amalgám-képzés és a mai értelemben vett vegyülés között. így például az akkor elemnek tekintett víz oszlopában ott találjuk a sokait (vagyis minden oldható anyagot) és a borszeszt. A higany oszlopában pedig szerepelnek mindazok a fémek, amelyekkel amalgámot tud az képezni. Geoffroy-féle affinitási táblázat úgy hozzátartozott a XVIII. század minden kémiai műhelyéhez, mint ma a periódusos rendszer. Hazánk fiai közül először a soproni Fürst Mihály ismertette ezt a táblázatot diszszertációjában [8]. Az eredeti Geoffroy-féle táblázat pár év alatt az újabb, alaposabb vizsgálatok fényében részben javítandónak bizonyult, ezért a század közepén egyre többen javasolták, hogy egyrészt az oszlopokon belül a felsorolt elemek sorrendjét változtassák meg, másrészt pedig újabb oszlopok beiktatását kívánták. A korabeli szerzők legtöbbször Gellertnek a mettallurgiai vizsgálatok tapasztalatai alapján módosított táblázatát ismertetik (pl. 10.) A tökéletesítés szellemében született az erdélyi Zágoni Gábor doktori disszertációja is, ebben ugyanis a szerző az affinitási táblázatot, mint a század egyik legfontosabb felfedezését ismerteti, egyben azonban bizonyos változásokat javasol, többek között a flogiszton beiktatását is szeretné, amint ez a flogisztikus felfogásból logikusan következik is [9]. Az egyre több elem felfedezése egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenebbé tette a kezdetben csak 16 oszlopot tartalmazó rendszert. Bergman már olyan táblázatot készített, amelynek 50 oszlopa volt. Ez a rendszer két nagy fejezetre tagolódott, ő ugyanis különválasztotta a testeknek azt a rokonságát, amely „nedves úton" (oldatban) mutatkozik meg, attól, ami szárazon észlelhető [17]. A század végén jellegzetes paradox-helyzet alakult ki: minél tökéletesebb volt egy affinitás-táblázat tudományos szempontból, annál gyengébb volt, bonyolultsága miatt, annak praktikus használhatósága. Ezért nem válhattak általánosan használttá Baumé (1773) Guy ton de Morveau (1786), Kirwan (1789) táblázatai sem. A tökéletesítés akarata azonban egyre több anyagnak affinitási viszonyait tisztázta. így Kirwan a meszek (fémoxidok) egymáshoz való viszonyát állapította meg. Mindezek a vizsgálatok rendkívüli mértékben segítették a szervetlen kémiának és az analitikának fejlődését. Az affinitás fogalmát nem változtatta meg, mint említettem is, a Lavoisier-féle kémiai forradalom. Azzal azonban, hogy megváltozott a nézet arra vonatkozóan, hogy mit tartanak elemnek, s mit vegyületnek, meg kellett változnia annak a táblázatnak is, amely a flogisztikus rendszer elemeit tüntette fel: a Geoffroy-féle affinitási táblázatnak is. Lavoisier az új felfogásnak megfelelően készített is affinitási táblázatot, szerkezetileg megőrizve a régi mintát. Jeleket azonban már nem használt, az egyes elemeket nevük közlésével jelezte. 30 465