Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A vegyi vonzás magyarázatának fejlődése

landó azt hinni, „hogy a vegyülés vonzása a Newton-féle attractiónak t;gy különös alakja" [3]. 5. Vegyi rokonság A különböző anyagok között vegyi vonzás általánosan elfogadott .•szakkifejezése, a kémiai affinitás> vagy vegyrokonság a vegyi vonzás magyarázatának egyik, nem is a legszerencsésebb próbálkozását idézi emlékezetünkbe. Ennek az elméletnek sem ismerjük biztos eredetét. A fennmaradt írásművek közül Albertus Magnus egyik könyve a legrégibb, amelyben az egyes anyagok közötti vegyülési ^hajlamot a köztük lévő rokonsággal igyekszik magyarázni. Azt írja ugyanis: ,,A kén megfeketíti az ezüstöt és elégeti általában a fémeket természetük rokonsága miatt" [2]. A XIX. század elejéig nagyon hasonló jelenségnek érezték a rokonélőlények közötti kapcsolatot (hogy csak az egy fajhoz tartozók, vagy legalább is nagyon közeli rokon élőlények keverednek), továbbá a rokon alakú kristályok keveredését, végül pedig a vegyi kapcsolatot. Ilyen értelembem ír például Lumniczer István is Pozsonyban 1777-ben kiadott könyvében [13]. Volt olyan felfogás még a XVIII. század második felében is, hogy az affinitás oka az egymást vonzó, egymással „rokon" anyagokban egy közös harmadik anyag jelenléte. Kopp szerint [29] (mint Engels is említi) ezt a gondolatot tette magáévá Lavoisier is. A vegyrokonság elméletét a XIX. század elején az elektrokémiai megfigyelések döntötték meg véglegesen, a kémiai szaknyelv viszont, amely abban az időben alakult ki, megőrizte ezt az egykori általánosan elterjedt felfogást. A „vegyrokonság" szó a nyelvújítás szava, talán Irinyi alkotása, de már Nyulas Ferenc is ,,rokonság"-nak nevezi [19], Kováts Mihály a Magyar Chémiában pedig „chémiai atyafiság"-rói beszél [21]. Ez az alfinitási elmélet, amely nyilvánvalóan téves alapokon indult el, mégis igen sokat tett a vegyi vonzással kapcsolatos adatok felderítése terén. Abból kiindulva, hogy a rokonság foka egyben a vegyi vonzás erősségének fokozatát is jelzi, szemléletesen értelmezni tudta vegyi vonzás különböző mértékét is. Paracelsus már 1525-ben, metallurgiai kísérletei során megállapította, hogy a higany „amalgámot képez a fémekkel, és teljesen egyesül velük, de gyorsabban az egyikkel, mint a másikkal aszerint, hogy többé vagy kevésbé hasonló a fémhez" [39]. Valószínűleg ő az első, aki e megfigyelések alapján affinitási sorozatot állított össze. Angelus Sala 1617-ben a fémek sóinak oldatukból való kicsaphatósága alapján állított fel affinitási sorozatot [39]. Boyle egészen helyesen tudta értelmezni az affinitás különböző fokának hatását a kémiai átalakulásokra. Felismerte, hogy egy vegyület átalakulása csak akkor jöhet létre, ha egy olyan új anyaggal érintkezik, amelynek a vegyület egyik részéhez nagyobb affinitása van, mint amilyent a vegyület eredeti alkotórészei egymásra gyakorolnak [37], 463