Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

grófnak. A Szapáryak „sok erőszaktétellel" kikényszerítették, hogy a város nekik, mint földesuraknak, évi 700 forint árendát és tizedet adjon. Majd amikor gróf Batthyány Lajos nádor Mária Teréziától az 1690-ben Kanizsát felszabadító Batthyány Ádám érdemeinek elismeréséül donációt szerzett az elhalt Szapáry összes birtokaira, 1743-ban a Batthyány-család lett Kanizsa földesura. A nádor 1753-ban úriszéket tartott, s az új szerződés alapján az uradalom félretette a város összes korábbi szerződéseit és kiváltságait. Megrövidítette a várost határában, s az eddigi tizedet kilencedre emelte fel. Aki nem tudta bemutatni ingatlan-levelét, annak házára, földjére, rétjére az uradalom tette rá a kezét. A bíráskodás jogát, „amit a város felséges Cameralis Administratiotól kapott", elvette, s mintha nem is szabadváros, hanem jobbágyközség lett volna, az úriszékkel ületett törvényt [62]. A török időkben — mint láttuk — a keszthelyi végvári sereg tagjai nemigen ismertek földesurat; kilencedet, tizedet nem adtak, hegy vámot nem fizettek. Földjeiket szabadon adták-vették és hagyták másokra. Szabadon faiztak és legeltettek a keszthelyi határon kívül a „szabad földön", a faludi és tomaji határban [63]. E kiváltságaikat katonai feladatuk teljesítése ellenében kapták engedményül. Az elhagyott pusztákon levő földeket és réteket, „melyek a török háború alatt vad parlagokká és sűrűkké és bozótokká váltak", a keszthelyiek kiirtották és szabadon használták. Minden városi lakosnak volt 10—15—20 hold „minden adózás nélkül szabadon bírt" földje, s annyi rétje, hogy nemcsak elegendő szarvasmarhát és sertést, hanem még seregszámra birkát és kecskét is tartottak. A robotnak és kilencednek hírét sem ismerték. A különleges hadiszolgálat fejében a földesurak mentesítették őket a robotterhektől. „De ha szolgáltak is valamit, bizonyosan nem másért, mint valamely különös beneficiumokért, vagy az uraságtól nékik különösen adatott allodiális földek és rétek használásáért." Ezt a szolgálatot csak árenda és készpénzfizetés helyett tették, melyet később, „habár tőlük azon beneficiumokat visszavette is (az uraság — Sz. I.), mindazonáltal szokása szerint élvén az alkalmatossággal, legalább vagy özvegyeiken, vagy árváikon meg is vévén azon robotokat és lassanként ususába lépett és aképpen őket subjugálta (leigázta)". A „házülések minéműsége", vagyis a belsőség nagysága szerint 1—2—3—4—5 napot szolgáltak évenként. Ez a szokás a kuruc háború után kezdődött, s tartott 1745-ig, amikor Festetics Kristóf keszthelyi tiszttartója 1—2—3 gyalog napszámmal felemelte szolgálatukat [64]. A mezővárosi lakosok többnyire mesteremberek, iparosok voltak, az iparuk mellett azonban a környező dombokon bortermeléssel foglalkoztak [65]. Keszthelynek saját magisztrátusa volt, amely ítélkezett a köztük fennforgó ügyekben. Ugyancsak a város kezelte a királyi kisebb haszonvételeket: a korcsma, mészárszék és a vásártartás jogát. Az egykori végvári őrség a veszprémi püspöknek tizedet sem fizetett. Amikor 1711-ben a püspökség a tized megfizetésére akarta őket szorítani, ellenálltak, s a király trónusához folyamodtak. A hagyomány szerint a keszthelyiek dobszóra összeszaladtak, amikor a tizedszedők megjelentek közöttük, s majdnem Sümegig üldözték őket [66]. .320