Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

Pethő István óbudai prépost a jezsuiták birtokai, Kiskomár, Komárváros és Galambok részére 1690 május 23-án adott megszálló levelet, „mind az három nevezett városnak öt esztendeig való szabadság adatik, házoktul és házok után való javaitul való adótul és szolgálattul" [23]. A Csuti kápolnánál való határt az uraság a maga számára és hasznára tartotta meg, „mivel az a prépostságnak majorsága volt". Ugyancsak 1690-ben adott megszállólevelet Széchenyi György a magyaradiaknak öt esztendeig tartó szabadsággal. Az egész faluhatár maradéktalanul a faluközösség használatában maradt. „Adtam pedig azon pusztáimat minden hozzá tartozandó földeivel, rétjeivel, erdőivel, kivévén az tókat, kiket az mi számunkra felében tartoznak halászni" [24]. Radonay Mátyás zalavári apát 1701-ben a radai pusztát „mindennémű hozzá tartozandó földeivel, réteivel, erdeivel, vizeivel, puszta szőlő hegyeivel" adta oda a megszállóknak három esztendei szabadsággal [25]. A kemendi lakosok 1702-ben azzal a kéréssel járultak Festetics Pálhoz, — mivel szántóföldje nem volt az egykori végvári katonáknak, — hogy juttasson nekik szepetneki és nagygyürüsi pusztájából. Azt is kérték, hogy a földesúr engedje meg a két pusztában marháik legeltetését. Festetics engedett kérésüknek, s adott nekik fejenként öt-öt hold földet, sőt rétet is. A falusi termelőket igyekezett ellátni földdel, réttel. Ennek fejében a kemendi lakosok ígértek a „föld igazságán" kívül a földekért, szarvasmarháik legeltetéséért s a faizásért évenként 12 gyalog napszámot maguk kenyerén aratás, kaszálás, bujtás és kapálás idején [26]. A jobbágyság szabadabb életmódja megmaradt egy ideig a török kiűzése után is. De a török kiverése után a világi és egyházi birtokosok kezdték semmisnek tekinteni nemcsak a jobbágyok, hanem a végvári katonaság kivívott eredményeit is. A bécsi udvar lealázó intézkedései mellett maguk is megkísérelték a kiemelkedett ,,vitézlő rendet" paraszti állapotba visszasüllyeszteni, s a meglazult földesúri hatalmat felettük is érvényesíteni. Ilyen irányú törekvésekkel Zala megye egykori véghelyein az 1690-es évektől kezdve jóformán mindenütt találkozunk. Az óbudai prépostság a jezsuitáknak 1690-ben rúegtelepített kiskomáromi helységében 1702-ben fogott hozzá a majorsági gazdálkodás kiépítéséhez. Az uraság Kiskomáromban majort építtetett és a mellett „cseléd gazdaságot" -akart indítani. Ezért arra kötelezte a helybeli jobbágyságot, hogy a komárvárosiak 10 hold földet, a galambokiak 10, a karosiak pedig 6 holdat háromszor szántsanak fel, vessenek be és arassanak le s hordjanak be a kiskomáromi majorhoz. Ezenkívül az egész- és féltelkes jobbágy tartozik egy-egy kaszást adni egy napra, a negyedtelke-sek és a zsellérek pedig tartoznak azt összegyűjteni, a marhás jobbágyok behordani, a marhátlan jobbágyok és a zsellérek pedig kazalba rakni. A zsellérek a kiskomáromi major körül „néha-néha fognak segíteni". A majorsági istállókat, kerítéseket a jobbágyság tartozik megcsinálni, a majort megsározni és a jövőben a pajta körül segíteni." így indult meg Kiskomáromban a majorsági gazdálkodás a török kiűzése után a Rákócziszabadságharc előestéjén [27]. A földesúr nem egykönnyen tudta betörni a jobbágyot az egyre súlyosbodó feudális terhek igájába. A jezsuitáknak is azt kellett tapasztalniok. hogy a kiskomáromi jobbágyság „igen nyakas .309