Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Kocsis Károly: Az orosz igék hangsúlya

személyű formái pedig azért nem, mert ezekben a formákban a tő kemény mássalhangzóját — az s, zs, c kivételével — megfelelő lágy párja váltja fel (nyeszu, nyeszjos, nyeszjot; beru, berjos, berjot stb.) az egyes szám első személy pedig azért nem, mert a második ragozási csoportba tartozó igék nagy részénél ebben az alakban mássalhangzócsere van (szizsu, szigyis; csiscsu, csisztyis stb.). Marad tehát egyedüli irányadónak a többes szám harmadik személye. Ebben az alakban nincs olyan mássalhangzócsere, amely ne volna jellemző a jelen idő tőből képezhető minden formára; ez az alak csak a személytelen igékből nem képezhető, a személytelen igéknek viszont nincs is más, a jelen idő tövéből képezhető formája, mint az, amelyik alakra megegyezik a személyes igék egyes számú harmadik személyű alakjával (vecserejet — esteledik, szvetajet — pirkad stb.). A jelen idő tövét tehát úgy kapjuk meg a legbiztosabban, ha a jelen (egyszerű jövő) idő többes szám harmadik személyének formájából elhagyjuk az -ut, -at (de nem a -jut, -jat) személyragot. Az orosz ige másik tövének meghatározására és egyben elnevezésére nézve is megoszlanak a vélemények. Az egyik kérdés az, melyik alakból állapítsuk meg ezt a tövet, a másik pedig az, hogy milyen nevet adjunk neki. Tudományos szempontból egyformán helyes a főnévi igenév töve ésj a múlt idő töve elnevezés. Azt a kérdést, hogy mégis melyik terminust kívánatosabb használni, véleményünk szerint eldöntötték a szovjet grammatikusok azzal, hogy szinte következetesen a főnévi igenév tő elnevezést használják, s csak olyan esetekben élnek a múlt idő töve terminussal, amikor valamely, speciálisan a múlt idő tövéből képzett forma képzéséről van szó, s a két terminus felcserélése félreértésre adhatna alkalmat. Pl. a szohnuty — szoh — szohsij ige ragozási csoportjába tartozó igékre való tekintettel a cselekvő múlt idejű melléknévi igenév képzésének magyarázatánál egyszerűbb a múlt idő tövére építenünk a szabályt, mert ha a főnévi igenév tövére építenők, ki kellene egészítenünk az állapotot jelentő -nu- képzős igék cselekvő múlt idejű melléknévi igenevének képzésmódjával. Viszont a szenvedő múlt idejű melléknévi igenevek és a befej eztt szemléletű igék határozói igenevének képzésénél a főnévi igenév tő terminus használata már nem okozhat félreértést, mert az állapotot jelentő -nu- képzős igéknek nincs szenvedő melléknévi igeneve, befejezett szemléletű határozói igenevük képzésében pedig úgyis ingadozás van: viszohnuvsi — viszohsi. Vita tárgya lehet azonban, hogy a főnévi igenév (múlt idő) tövéből képezhető alakok csoportjában melyiknek a töve a legtipikusabb, melyiknek a tövéből vezethető le legkönnyebben a formacsoport többi tagja. Itt nem jöhet számításba a szenvedő múlt idejű melléknévi igenév, mert csak tárgyas igékből képezhető, hasonlóképpen a határozói igenév sem, mert csak befejezett szemléletű igéből képezhető, de ki kell hagynunk a számításból a cselekvő múlt idejű melléknévi igenevet is, mert bár a -t-, -d- tövű nem produktív igék etimológiai tövét ez a forma őrizte meg legtisztábban (vesz-tyi — vjol — vedsij; zamesz-tyi — zamjo-l — zamet-sij), de nem képezhető minden igéből, pl. a személytelen igékből. 223