Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Darvas Andor—Somos János: A főiskolai fizikai gyakorlatok vezetésének módszere

Ez a módszer a félévi munkaidő jó kihasználásán kívül biztosította a gyakorlatok kellő tekintélyét is. Mindezek a szempontok csak úgy vehetők figyelembe, ha a gyakorlatvezető a félév folyamán értékeli hallgatóit, szinte hónapról-hónapra ludja, hogy „hányasra állanak". A gyakorlatokra adandó jegy tehát nem a félév végén, egy meghatározott időpontban, egy erre a célra szolgáló tanszéki értekezleten „születik", hanem a félév legelejétől alakul, módosul, formálódik, míg végül is a félév végére elnyeri végleges alakját! Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk a laboratóriumi gyakorlatok minősítésének egy sajátosságára. Ha a fentebb említett szempontokat, de különösen a 2., 4., 5.-öt megnézzük, azt látjuk, hogy ezeken a területeken az elbírálásnál nem a félév folyamán felmutatott átlagot kell „osztályoznunk", hanem a legutolsó állapotot, vagyis a fejlődésnek azt a fokát, amelyre a hallgató decemberre, vagy májusra felemelkedett. Tegyük fel pl., hogy egy hallgató kísérletező-képessége az első félév elején épp hogy eléri az elégségest. De a gyakorlatok során, törekvő munkával fejlődik, ügyesedik, invenciója növekszik, s decemberben már úgy dolgozik, hogy eléri a közepes színvonalat. Hogyan minősítsük a kísérletező készség szempontjából? Világos, hogy nem a szeptemberi-decemberi , középértéket" kapja, hanem a közepes jegyet, mert ezen a speciális területen a fejlődés elért fokát kell a jegynek tükröznie. (Olyan ez, mint pl. az olvasásnál kapott jegy az első elemistáknál: nem kaphatja félévkor a „középértéket", hiszen szeptemberben még mindegyik ,,elégtelen"-re tudott olvasni, azaz sehogyan sem tudott. A végső állapotot kell osztályozni: azt, hogyan olvas a félév végén.) Másrészt, ha az egész laboratóriumi gyakorlat elbírálásánál csak eszerint az elv szerint osztályoznánk, kiesne egy rendkívül fontos neve' lői mozzanat az elbírálásunkból: a rendszeres munka értékelése. Vannak részletek a gyakorlatokon is, amelyek helyes és jó megoldása szeptemberben és decemberben, februárban és májusban egyaránt a munkához való jó, vagy rossz viszony kérdése. Ezeknek, a részleteknek (pl. a gyakorlatokra való felkészülés) az elbírálásnál nem lehet az a szempont, hogy „májusban már jól dolgozott". Az egész félévi munkát kell figyelembe venni, még pedig úgy, hogy értékesebb egy viszonylag alacsonyabb szintű, de egyenletes nívójú, menetű munka, mint a nagy kilengéseket mutató, amelyik igen gyönge és igen jó szélsőségek közt ugrál. A kialakult érdemjegy tehát az elért készségek fokát is, és az egész félév folyamán végzett munka értékét, mértékét és egyenletességét is figyelembe veszi! A fejlődés mértékének figyelembe vétele egyben azt is jelenti, hogy arra is tekintettel vagyunk: ki milyen szintről indult. Volt pl. olyan hallgatónk, aki évekig a legnehezebb fizikai munkát végezte. Kézalkata, kézbeidegzése ehhez alkalmazkodott, s az egy évig tartó szakérettségi tanfolyam keze eldurvulását ugyan lényegesen enyhítette, de természetesen nem tette még alkalmassá, nem szoktatta hozzá a finom laborató151