Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A pedagógiai kutatás néhány időszerű kérdéséről

elvileg megalapozottabban foglalkozzunk a gyakorlattal, elmélettel és a kettő dialektikus kapcsolatával az oktatás-nevelés területén. Az ilyenféle vizsgálódás alapvető jelentőségű a pedagógiai kutatás és a gyakorlat számára egyaránt. Másrészt, a pedagógiai irodalomban az „elmélet", „gyakorlat" kifejezését, a „gyakorlatiasság" követelményét sokszor nem alkalmazzák eléggé szabatosan, megalapozottan, egyértelműen. Ezért a következőkben — szűkreszabott kereteink miatt vázlatosan — a következő problémákat vetjük fel: Mi a gyakorlat és miben áll jelentősége a pedagógiában; mi az elmélet lényege, jelentősége; milyen viszony van elmélet és gyakorlat között az oktatásban, nevelésben. A gyakorlat a pedagógiában az oktatás, nevelés alanyainak és tárgyainak konkrét, különböző mértékig aktív és passzív tevékenységeinek összességét jelenti, így pl. a gondozás, szoktatás, tanítás, nevelés; a tanulás, alkalmazkodás, fejlődés stb. — gyakorlati pedagógiai tevékenységek. Az oktatás és nevelés gyakorlata — a neveltek sokoldalú fejlődésének, különösen a tervszerű, rendszeres fejlődésnek — feltétele, alapja és lényeges tényezője. Egyúttal azonban a pedagógiai gyakorlati tevékenység állandóan alakítja a nevelők tudatát, fejlődését is. A nevelők, miközben másokat alakítanak, fejlesztenek — e gyakorlati tevékenységük közben maguk is fejlődnek. A gyakorlat óriási jelentősége abban van, hogy az elvek, eszmék igazságának, helyességének végső bizonyítékát, próbakövét is szolgáltatja. E tekintetben nyilvánvalóan érvényesül az abszolút és relatív dialektikus egysége. A gyakorlat ugyanis abszolút abban az értelemben, hogy amit a gyakorlat bebizonyít, objektív igazság. (Pl. a jól működő úttörőszervezetek példája bebizonyítja, milyen fontos tényezője iskoláink közösségi nevelésének, jó eredmények elérésének az úttörőszervezet.) — Másrészt, a pedagógiai gyakorlat viszonylagos, nem teljes bizonyító értékű is, mert a fejlődés egy adott pontján a gyakorlat nem képes teljesen, egymagában igazolni vagy elvetni bármely elméleti tételt, elvi megállapítást. (így pl. nem lehetne egyetlen iskola példájával sem igazolni, sem elvetni az „iskolai munka versenyek" hasznosságát vagy felesleges, káros voltát. Ilyen esetben nyilvánvalóan huzamosabb gyakorlat alapos, marxista tudományos-pedagógiai elemzése szükséges.) A pedagógiai gyakorlat e relativ jellegéhez tartozik az is, hogy valamely nevelési elv, hipotézis igazolásához sok esetben nem elég csupán a jelenlegi gyakorlat, hanem véglegesebb ítéletet csupán a jövőbeli, huzamosabb gyakorlat alapján lehet majd alkotni. Az idealista pedagógia lényegesen másképp értékelte a gyakorlat jelentőségét. Az elmélet különállásából, önállóságából (sőt, elsődlegességéből) indult ki és tagadta azt, hogy a gyakorlat a megismerés próbaköve. Mint nálunk az idealista kultúrfilozófiai pedagógia egyik mértékadó képviselője 1933-ban kifejtette: ,,A tevékenység indokolása, igazolása . . . mindenkor csak az elmélet alapján lehetséges. Maga a tevékenység sohasem igazol, hanem csakis az a tételösszefüggés, amelyben 114