Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Kocsis Károly: A modalitás kifejezése az orosz és magyar nyelvben

modális jelentések másodlagos modális jelentéseknek minősíthetők. R. A. BUDAGOV a mondat és igemód modalitása közt tesz különbséget. Szerinte az igemód másodlagos modalitás, amely mintegy rárakódik vagy rárétegeződik a mondat ! elsődleges modalitására. Véleményünk szerint a modalitásnak ilyen rangsorolása nem indokolt. A valósághoz való viszonynak, a viszonyokhoz való viszonynak minden árnyalata egy-egy külön viszonyminőség. A „rárétegeződés, rárakódás" kifejezések, kivált, ha az állítás példákkal való illusztrálása, bizonyítása elmarad, mint az idézett helyeken is, könnyen arra a félreértésre vezethetnek, mintha a modalitás kifejező eszközei (az intonációt is beleértve) nem együtt fejeznék ki a velük együtt született modalitást. A modalitás kifejezésének egyik legfontosabb szintaktikai eszköze mindkét nyelvben a hanglejtés (intonáció), amely szoros és kölcsönös összefüggésben van a többi szintaktikai eszközzel: az igemódokkal, a modális igeszerkezetekkel, modális szavakkal, modális módosító szókkal, a kötőszókkal és a szórenddel. Mondatalkotó szerepén kívül az intonáció kijelentő, kérdő, felkiáltó vagy felszólító jelentést ad a mondatnak, és kifejezi e jelentések különböző árnyalatait, valamint a beszélőnek a közlés tartalmával kapcsolatban támadt érzelmeit. Az intonáció igen bonyolult jelenség. Fonetikai eszközei: 1. a dinamikus hangerősség eloszlása a szavak közt, 2. a beszéd dallama (melodikája), amely a zönge magasságának változásaiból áll (emelkedés-ereszkedés) 3. szünetek, 4. a beszéd és egyes részeinek üteme, 5. a kiejtés erőssége vagy gyengesége, 6. az előadás színezete (vidám, komor, játszi, rémült stb.). Az intonációval kifejezett modalitás érzékelhető minden mondattípusban. A modalitás kifejezésénél döntő szerephez akkor jut az intonáció, amikor a mondat grammatikai szerkezete és lexikai összeállítása nem tartalmaz külön modális kifejező eszközt. Ilyenkor az intonáció határozza meg a mondatot és a modalitást. SAHMATOV pl. az egyfőrészes ún. „állítmánytalan" mondatokban négy intonációs alaptípust különböztet meg: 1. felkiáltó: ,,Pozor!" — „Vigyázat!", 2. kívánságot, parancsot kifejező: " Счастливый путь, сосед мой дорогой! " — „Szerencsés utat kedves szomszédom!" „Pomoscs!" ,,S egítség!", 3. leíró: "Oszeny. Vecser..." „Ösz. Este...", 4. kérdő: „Dozsgy?" — „Esik?" (Eső?). De ugyanezt mondhatjuk sok kétfőrészes mondatról is. Sokszor ezeknél is csak az intonáció dönti el, hogy a négy modális típus közül melyikhez tartozik: ,, Пойдёшь сегодня в театр. " — „Elmégy ma а színházba." Ez a mondat megfelelő intonációval kimondva felveheti mind a négy jelentéstípust. Mind a magyar, mind az orosz nyelvben a modalitás kifejezésére főképp a hangsúly erő eloszlása és a beszéd melodikája szolgál. A kijelentést mindkét nyelv a hangnak a mondat végén való leeresztésével fejezi ki, míg a kérdőt valamely szótag hangmagasságának észrevehető felemelésével. Abban is megegyezik a két nyelv, hogy az intonációs hangerősségfokozás, illetőleg hangmagasságemelkedés — kevés kivé66