Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

IV. Miscellanea - Dr. Bakos József: Adatok a magyar ifjúság nyelvművelő munkájának fejlődéstörténetéhez. (A nyelvi ízlés és igény fejlődéséhez.)

Az elölülő beiktatása alkalmával elmondott beszédet pl. ilyen mondatok terhelik: »Miokon gyávább méla munkálkodásaiból rezzenve, békésebb foglalatosságaiból kicsapongva, tekintetet érdemlő nagyságra fakad ki e napon Lelkem, és a babéros fejekkel lantoló Músák báj ló hangműveitől új területre éllesztve, kedvemet ekkédig igyen nem lobbantó ihletre duzmad lelkem...« Gyakoriak az ilyen kifejezések is: édelgő szellem, varázsló gerj, pironságot nem rettegő lélek, hökkenet gerjesztő, lobbra gyullasztó vidultság, feleink örömcsillámú képe, örömfuvallat, egész mezőn viruló növötény virágok, a nemzetisénnek bennünk már felmelegült szeszei, stb. Sajnos a magyar szakirodalom nem vizsgálta meg alaposabban e nyelvművelő magyar ifjak alkotásainak, beszédeinek nyelvét, különösen abból a szempontból nem, hogy milyen nyelvi ideált s ízlést követnek, milyen nyelvi eszközöket használnak fel, milyen stílusnemeket melengetnek. Általában a korabeli formai törekvések utánzása mellett a kor nyelvhasználatának jellemzői jegyei ütköznek ki értekező prózájuk nyelvén éppen úgy, mint szépirodami próbálkozásaik szó- és kifejezéskészletén. Divatos, agyonhasznált szavaik: gerjedelem, báiló, duzmad, gerj, édelgő, mord, vihadar, dühölgő, szállonq. stb., stb. Terheltek, nyelvi nehezékekkel tompítottak mondataik is; s jellemzőjök a stílus és nyelvi modorosság. Az elszánt szerelmes c. beszély egyik mondata pl. így hangzik: »Minden borzadás nélkül tovább tovább halada a szerelmes vágyaktól üzgetett lányka, míg végre a vadonba érvén, szorult kebellel lej te a sokfelé hasogatott ösvényeken, s most egyszerre szörnyű zavarodásba hozá, csak-nem földig sújtá a közei-levő villámcsapás és rettentő menny-dördület, melly olly szívre hatólag esett a bús szívűnek, hogy sok perczentekig fel nem eszmélykedve rogya le a gyepre. . stb., stb. Nincs megállás, nincs megnyugvás, torlódnak az izzadtan születő nehéz nyelvi kifejezések. Egyszóval belefárad a szem, az agy. A túlzásba vitt műgond, a »fellengző elméncségre« való tudatos törekvés teszi lehetetlenné az ilyen mondatok élvezetes olvasását. A szentimentálizmus érzelgős szókincsére vonatkozólag is bő példatárt állíthatnának össze a pécsi ifiak alkotásainak a szókészletéből is. Mennyire mesterkéltek, s öncélú olvadozásba menekítettek pl. az ilyen nyelvi formák: »Itt a mező oly illatozó, töltve kéj-csáb okkal,« »Vígan ballagdál a pásztor, ártatlan nyája után, s mi? nyája virító erdők zöld selyméből nyeledez, ő egy nyögő csalogánnyal bús versenyben zengedez . . .« Ha valaki majd megírja a nyelvi giccs történetét, akkor ezekből az ifjú alkotásokból is szép példatárt állíthat össze. A giccses szóanyag mellett sok alkotásaikban a giccses kép is: »Méltólag gyönyör a képzet. melly ez ujoncz Társaságot képezi, melly a honni nemesebb érzésű Szíveket az emberi test köréből felkapni, a Musák boltozatáig ragadni csak akkor szűnik meg, midőn édelgő szellemektől majd fakadásig telt féketlen kedvnek az új koszorúit varázsló gerj és a nyert érdemet szerzett műv folytatása parancsol zabolát, csak akkor, amikor mennyei villámló dicsőségéből Musáknak forrón felölelve szerelmét, magasabb érzéstől 645-