Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A népsűrűség társadalmi és természeti kapcsolatai

kenysége, hanem tagoltsága, természetes termékeinek változatossága az, amely a munka társadalmi megosztásának természeti alapjait alkotja és az embert, a természeti körülmények váltakozásával, amelyek között lakik, saját szükségletei, képességei, munkaeszközei és munkamódjai megsokszorozására ösztönzi.« [13]. »Nem tudok egy nép összessége számára gonoszabb átkot elképzelni, mint azt, hogy a föld olyan darabján éljen, ahol a létfenntartási és élelmicikkek termelése nagyrészt önmagától történik, s az éghajlat miatt kevés gondot kell vagy lehet fordítani a ruházkodásra és a lakásra . . . Lehetséges persze egy másik irányú véglet is. Az olyan talaj, amely munka ellenére sem tud gyümölcsöket teremni, éppen olyan rossz, mint az, amely munka nélkül bőséges termést hoz.« [14]. Érdekes, hogy a trópusok »terített asztalán« a természeti népek ma is alacsony kultúrfokon élnek és ritkábban, mint az ókori öntözőkultúrák népe, amely egyes természeti jelenségek ritmusához szabott termelőeszközökkel az emberi életnek nemcsak bizonyos magasabbrendűségét biztosította, hanem sokkal nagyobb tömörülését is létrehozta. India, Pakisztán és Kína népes vidékein kedvező természeti körülmények dúsítják az emberi élet forrásait (jó öntéstalaj, monszun-esők. gazdag folyóhálózat, a többszöri aratás lehetősége). Ugyanezeken a területeken bizonyos más természeti adottság hiányát is megállapíthatjuk. A hiányok kivédése és a többtermelésre való törekvés a kedvező természeti viszonyok kihasználásával, hozzájárul a társadalom aktivitásának a kifejlesztéséhez. Ezt elismerve hangsúlyozzuk, hogy a természettel való viszony minden formájában, a termelékenység és a termelés abszolút eredményének minden fokozatában a természeti környezeten kívül mindig meghatározott termelő módok és meghatározott termelési viszonyok vannak jelen. A mezőgazdasági területek ritkán vagy sűrűn lakott volta egyaránt gyökerezik a természeti különbségekben és a társadalmi okokban. E természeti különbségek abból is látszanak, hogy a jelenlegi termelő módok és viszonyok egyik területen alkalmasak maximális terméseredmények elérésére és sűrű lakosság ellátására, a másikon még nem. Az emberiség széles elterjedésén — a természeti hatások következtében — még az éghajlatot, a talajt és a növényzetet jellemző nagyvonalú zonalitás is felismerhető. A sarkvidékek teljes néptelenségével és a szinte »üres« sivatagi zónával szemben áll a szubtrópusok erősebb néptömörülése, a mozgalmasan gazdálkodó termékeny medencékkel szemben áll a jeges hegygerincek és havas tetők csendje. A természeti tényezők között a domborzat, az éghajlat (és az éghajlati elemek egymásközötti viszonya), a talaj, a víz és a növényzet hatása a legfontosabb. A tényezők összességéből szövődő, de mindig más összetételben kifejlődő táj a gazdálkodás számára más és más lehetőséget biztosít, azaz mindenütt más a jól felhasználható érték. Közelebbi példával szolgál Kádár László ama meghatározása, hogy »az élesen elváló tájak határán különböző termelési zónák találkoznak«. A Háromszéki medencéről van szó: »a síkságon középfokú mezőgazdasági termelés folyik földműveléssel és állattenyésztéssel. A hegyekben erdő37* 627