Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A gyógyvizek kémiai vizsgálata hazánkban a XVIII. században

ki a külföldi és a belföldi kutatók között. A hazai vízvizsgáló orvosok együtt haladhattak vizsgálati módszereikben a nyugatiakkal. Ezzel magyarázható, hogy a hazai gyógyvizekkel foglalkozó magyar és idegen szerzők művei között nincs minőségi különbség, sőt, a magyar művek — mert szerzőiknek a vizsgálatokra hosszabb idő állott rendelkezésére — alaposabb munka eredményei. Vállvetve dolgoztak itt magyar nemzetiségűek, s az akkori Magyarország és Erdély határain belül élő egyéb nemzetek fiai (elsősorban németek), valamint átutazó, vagy külföldről bevándorolt, itt letelepedett idegenek (olaszók, németek stb.). Tudománytalan tehát Tognio Lajos eljárása, amikor felsorolja a hazai gyógyvizekkel foglalkozókat, s a kutatók közül éppen a magyar nemzetiségűek jelentős képviselőit, például Csibát, Nyúlást, Béltekit stb. felejtette ki, míg egészen jelentéktelen más nemzetiségűeket listájában szerepeltetett. A gyógyvizek kémiai vizsgálatával foglalkozó XVIII. századbeli rendkívül gazdag magyarországi és erdélyi irodalom teljes áttekintésére egy rövid cikk nem vállalkozhat. Feladatomnak csakis azt tekintem, hogy a bőséges anyagból a hazai kutatás egyes kérdéseire vonatkozó néhány adatot kiemeljek és ismertté tegyek. E helyen is szeretném azonban megjegyezni, hogy az ásványvizek irodalma igen értékes, eddig kellően ki nem aknázott adatokat rejt az orvostörténész, hidrológus stb. kutatók részére is. Sajnálatraméltóan e gazdag kultúrtörténeti anyagról az utókor meglehetősen elfelejtkezett. Incze György például 1927-ben Kitaibelről szóló cikkében [47] azt állítja, hogy 1777-ig (

Crantz összefoglaló művének megjelenéséig) mindössze öt mű foglalkozik a magyarországi ásványvizekkel, pedig legalább 25-öt lehetne felsorolni. Dicséretes példát mutat a régi kutatók munkájának megbecsülésére az erdélyi orvostörténész munkaközösség. Bologa Valeriu professzor és tanítványai sok munkát áldoztak az erdélyi gyógyvizekkel foglalkozó irodalom felderítésére. Bologa professzor tanítványának, Borsianu Aureliannak köszönhetjük az erdélyi gyógyvizek bibliográfiájának összeállítását is [48—50]. Ugyancsak sok adatot köszönhetünk dr. Bányai János székelyudvarhelyi tanárnak [53]. A gyógyvizekről szóló irodalom vonatkozásai fényt vetnek a kor kémiai ismereteire, s adatokat szolgáltatnak arra, hogy miiven kémiai elméleti és gyakorlati tudással rendelkeztek, a magyarországi orvosok. A kémiai analitika a XVIII. században született, volt idő, amikor a kémia legfontosabb ágának számított. Ezidőtájt volt szokásos a kémiát „választó mesterség"-nek (Fábián) nevezni. A gyógyvizek irodalma is egyre inkább a kémiai analízis felé tolódott el. Az volt az általános felfogás, hogy ha megismerjük egy gyógyvíz összetételét, következtetni tudunk annak gyógyhatására is. (Ez ugyan ellentmondott a tapasztalatnak, ami természetes is, az akkori, gyermekkorát élő analitika nem szolgáltathatott a gyógyászatban jól felhasználható adatokat. A tapasztalat diktálta Gömöry Istvánnak ezt a megállapítását: „A gyógyerő nemcsak az elegyrészektől, hanem magától az azokat hordozó víztől is függ'' (helyesebben a vízben levő, az analízisben figyelembe nem vett elegyrészektől is) [25], 602-