Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémiai elemfogalom fejlődése

a XIX. század közepén sikerült bebizonyítani Mendelejevnek. amikor a kémiai elemek között meglévő periódusos törvényszerűséget felfedezte. Ö is megtartotta azonban Dalton elemfogalmát, szerinte is annyi elem van, ahányféle súlyú atom van, az atomok, s ezzel együtt az elemek legjellegzetesebb sajátságának az atomsúlyt tekintette. A rádióaktív kutatások megingatták a múlt században kialakult és véglegesnek gondolt elem-fogalmat. Ilosvay joggal írta ekkor: „Vajon nem leszünk-e kénytelenek az elemi testekről kialakult nézetünket feladni, vagy gyökeresen megváltoztatni?" [53]. Elsősorban az izotópok felfedezése állította nehéz kérdés elé a kémikusokat. „Az atomsúlyt tehát a legújabb kutatások alapján nem tarthatjuk többé valami természeti állandónak" — állapítja meg ebben az időben Soddy [50]. Moseley és Rutherford úttörő vizsgálatai bizonyították be, hogy a kémiai elemekre nem az atomok súlya, hanem az atommag töltésszáma, másként az atom rendszáma a jellemző. Azóta a kémiai elemek definíciójaként olyan fogalmazással is találkozunk, hogy kémiai elemnek nevezzük azoknak az atomoknak az összességét, amelyek azonos rendszámmal rendelkeznek. A kémiai elemek ilyen, atomszerkezeti alapon történő definiálása bizonyos mértékben ellentétben van azzal, hogy az elemek különböző sajátságú anyagokra nem bonthatók, márpedig ha egy természetes elemet izotópjaira szétválasztunk, olyan anyaghoz jutunk, amelyek — ha lényegileg meg is egyeznek egymással kémiai sajátságaikban — tagadhatatlanul nem tökéletes a megegyezés közöttük, van bizonyos fokú eltérés sajátságaikban. Különösen nehéz a kérdést eldönteni, indokolt-e, jogos-e a hidrogén nehéz izotópjait a könnyű hidrogénnel együtt azonos elemnek tartani. A már is használt önálló név (deutérium, tricium), sőt önálló vegyjel arra mutat, hogy a vegyészek hajlanak arra, hogy ezeket önálló elemeknek tekintsék. Ez a kérdés nyitott, jellemzően mutatva, hogy az elemek fogalma körül folyt több évezredes vita ma sem tekinthető egészen lezártnak. Nem találunk az elem fogalmára olyan meghatározást, amely a tudomány mai eredményeivel mindenben megegyezne. Ma is változik, fejlődik az elemekről vallott tudományos felfogás, utat keresve a jövő kutatásai számára, rögzítve mindig az új eredményeket. „A ma nem más, mint egy pont a fejlődés görbéjén, nem egy maradandó állapot, nem is egy különleges fontossággal rendelkező pont, hanem csak összekötő a tegnap és a holnap között." — mondja tudománytörténetében Herz [49], s valóban igaza is van. Ismerve a kémia és a fizika fejlődésének mai. egyre fokozódó ütemét, számíthatunk arra, hogy az elkövetkezendő évtizedek és évszázadok a kémiai elemek fogalmának újabb, jelentős mértékű fejlődését is magukkal fogják hozni. 597-