Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szocialista pedagógus-mozgalom Heves megyében

Kalovits a „Nemzeti Kultúrá"-ban megjelent „Tanítók a parlamentbe!" c. cikkében annak a szükségességet vetette fel, hogy tanítót is válasszanak meg országgyűlési képviselőnek, aki a tanítóságot érdeklő összes kérdésekben — így a tanfelügyelet kívánt reformjával is — kellő súllyal tudná képviselni a tanítóság közös óhaját. Ez azonban csak jámbor óhaj maradt, mivel az akkori kerületi beosztás mellett remélni sem lehetett, hogy egy tanító bárhol is mandátumhoz juthasson [18]. Bizony lehangoló volt Kalovitsra nézve — mint maga is írja védőiratában — a meg nem érdemelt állandó mellőzés. S most, a Tanácsköztársaság kikiáltása után olyan ember került a megyei népoktatás élére, aki — Medveczky János megállapítása szerint — maga is szenvedő „proletár tarnto" volt, s aki mindig csak a tanítóság javát akarta [19]. Ellenségei, majd a fehér terror idején Heves vármegye közigazgatási bizottsága fegyelmi választmányának vádirata ugyan azt próbálták bizonygatni, hogy a Tanácsköztársaság idején kifejtett tevékenységét nem a meggyőződés, hanem az a vágya sarkalta, hogy hivatali pályáján eddig mellőzött tehetsége és tanuitsága segítségevei előrehaladhasson [zOJ. Az ügyész egész okfejtésének alapgondolata, mellyel Kalovits cselekedeteit lemérte, egy szóban foglalhato össze: önzés! — mai szóhasználattal: karrierizmus! Ez az ember — az ügyész szerint — mellőzve volt, tehát nem is lehet másként, mint hogy érvényesülni akart, s ez az „erkölcstelen" (!) szándék lett „önös" (!) tetteinek rugója! Becsületbeli tartozásunk, hogy a még ma is élő Kalovits Alajos személyét megtisztítsuk azoktól az otromba rágalmaktól, amelyeket a fehér terror vérbírósága reá szórt. Immár 28 éve szolgalta a magyar kultúra ügyét, amikor a megye művelődési megbízottja lett, s ebből 25 évet Egerben töltött el. Hosszú közszolgálata alatt nem ismerte az önzést, kapzsiságot; mindvégig szegény maradt. „Egész inkrimi iáit szereplésem nem volt egyéb — írja Kalovits védőiratában —, mint a tanítóság legforróbb óhajanak megfelelő, áldozatos vállalkozás a kulturális, hazafias érdekek megmentésére." Nem vehetjük azonban irányadónak Kalovits Alajosnak a fegyelmi választmány elé terjesztett védőiratát, amelyben a fehér terror idején üldözött ember igyekezett más színben feltüntetni szereplését: „Nem eszmék kellettek nekünk — írja védekezésül —, hanem egy archimedesi pont, amelyen lábunkat megvethetjük. Nekünk be kellett furakodni a pártba, ha törik-szakad, mert másként nem lesz, aki a lejövő agitátorokkal felvegye a harcot és akkor ebek harmincadjára kerül a kultúra." Kalovits Alajos nem volt kommunista, nem is mérhető a kommunista magatartás mércéjével. A sok meg nem érdemelt mellőzésnek kitett ember, a radikális gondolkodású kispolgári entellektüel azonban eljutott annak a felismeréséhez, hogy a proletárdiktatúra a munkás és értelmisége proletárok érdekeit, a magyar kultúra érdekeit méltóképpen fogja képviselni. Hisz saját szemével győződhetett meg a napnál is világosabban, hogy a Tanácsköztársaság nem akarja „ebek harmincadjára" juttatni a kultúrát, hanem addig soha nem tapasztalt magaslatra akarja juttatni. 10 129