Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Platthy György: A rajzeszközök szerepe a rajztanításban

PLATTHY GYÖRGY főiskolai adjunktus A RAJZESZKÖZÖK SZEREPE A RAJZTANÍTÁSBAN A harmincas évek közepén a monori polgári fiú- és leányiskolában tanítottam a rajzot. Egy látogatás során a szakfelügyelőm felhívta figyelmemet az ún. »élményrajzokra«, amelyekkel több helyen kísérleteztek a pestvidéki tankerület polgári iskoláiban. (Rajzi tantervünk foglalkozott ugyan az »emlékezet utáni« és az »elképzelés utáni« rajzolással, de inkább tárgyi jellegű feladatokra, mint események élményszerű rajzolására szorítkozott.) A szakfelügyelő szerint ezeknek a kísérleteknek az volt a célja, hogy a tanulókat tanítsuk meg — a természeti és figurális formák felhasználásával — a képalakításra, komponálásra. Én is elhatároztam, hogy kísérletezni fogok ezekkel a tematikus feladatokkal, de már az első próbálkozásaim alkalmával meggyőződtem arról, hogy két nagy akadállyal kell megküzdeni. Az első akadály az volt, hogy a tanulók rendkívül féltek a figurális ábrázolástól. Azonban ez a félelem nem azt jelentette, hogy a valóságszemléletük szegényes lenne, hanem inkább azt, hogy meglehetősen gazdag, de viszont mind a leány-, mind a fiútanulók képtelenek voltak arra, hogy emlékképeiket rajzban kifejezzék, vagyis ábrázolják. Ügyetlen vonalrajzaikat elsősorban ők maguk vetették el, mert igen messze állottak azoktól a képektől, amelyek bennük az emberekről, állatokról, vagy természeti jelenségekről kirajzolódtak. Második akadály az volt, hogy tanítványaim csak a legnagyobb nehézségek árán —• vagy még úgy sem — voltak képesek arra, hogy rajzlapjukat összefüggő, egységes kompozícióval töltsék ki. Ház, fa, nap voltak a főmotívumok, amelyek aránytalanul kicsi, vagy szokatlanul nagy méretekben jelentek meg rajzlapjaikon, ahol például az ember csak másodrangú szerepet játszott. Amikor nagyméretű figurák rajzolására figyelmeztettem tanítványaimat, megrajzolták az aránytalan emberalakot, sőt sok részletformával gazdagították és mégsem voltak vele megelégedve, mert bennük már egy egységesebb kép alakult ki az emberről. És mégsem voltak ezek a képek egyensúlytalanok, csak sablonná merevedett formák, amelyek között nem funkcionálnak az ízületek. Olyanok voltak, mint az angolkóros gyerekek. Én pedig még csak »olajat öntöttem a tűzre«, amikor a táblára pár gyors és széles húzással négy kompozíciót dobtam fel, amit pár perces szemléltetés után gondosan letörültem, nehogy a gyerekek lemásolják. A gyerekek pedig meg se moccantak. Megcsodálták tanáruk ügyességét, de eszükbe se jutott másolni, még a csalafintábbaknak sem volt hozzá 91