Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Udvarhelyi Károly: A gazdasági földrajz tanításának főkérdései

Tanítsunk-e gazdaságföldrajzi körzeteket, vagy ne? El kell ismernünk, hogy gazdaságföldrajzi körzetek vannak. A Szovjetunióban a tervezés ezeket már pontosan meghatározta, elhatárolta. A történelmi fejlődés folyamán hazánkban is alakultak körzetek, a Borsodi-, vagy a Budapesti-ipari körzet — többek között — már egészen élesen rajzolódik ki. A szocialista országépítés során más körzetek is mind határozottabbá válnak. Hasonló folyamatokkal a nyugati országokban is lehet dolgunk. Szinte lehetetlen meg nem különböztetni (általános iskolában is) a Párisi-medence iparvidékét (fejlett mezőgazdasággal), a lotharingiai kohászati és gépipari körzetet, vagy a szénben gazdag (Ardennek) északfranciaországi gép- és textilipari vidéket, ahol az óceáni levegő hatására finomrostú len is terem. Vagy ne szóljunk semmit a középangliai területek kiemelkedő nehéz- és szövőipari jellegéről, a Belga-alföld, a Meuse völgye és az Ardennek egészen eltérő gazdasági arculatáról, a román kőolaj vidék, vagy Resita különleges ipari profiljáról és mindezek földrajzi alapjairól? Szólni kell mindezekről olyan egyszerű formában, hogy a tanulók megértsék a mindenütt más összetételű természeti földrajzi környezet és a gazdasági élet elemi összefüggéseit. A feltett kérdésre nem lehet más válaszunk, csak az, hogy a legfontosabb gazdaságföldrajzi körzeteket tanítanunk kell, és hogy az ilyen irányú kezdeti munkát már az általános iskolában meg kell kezdeni. Az »ágazati« gazdasági földrajz és a »körzetek« tanításának földrajzi és módszertani értéke A gazdasági földrajz oktatásának módszertani felépítésében ma két irányzat uralkodik, az »ágazati« (statisztikai) és a »körzeti« irányzat. Az ágazati irányzat — csupán gazdasági és statisztikai szempontok szerint — a gazdasági élet egyes ágainak az ismertetését tartja szem előtt. Ebben a munkában csak annyi a földrajz, hogy az ágazatok (kohászat, gépgyártás, cukorgyártás, faipar stb.) üzemhelyeinek földrajzi elterjedését közli, rendszerint az egész országra vonatkoztatva. Magyarország gépgyártását ismertetve, az iparág jelentőségének méltatása mellett az ágazati gazdasági földrajz elégnek tartja a fő központokat megemlíteni: Budapest, Győr, Miskolc, Salgótarján, Sztálinváros [13]. A fejezetben szemernyi »földrajz« sincs, szó sem esik arról, hogy a felsorolt üzemhelyek milyen kapcsolatban vannak a nyersanyag- és energiaforrásokkal, a közlekedő utakkal és a piacokkal, nincsen szó benne arról, miért éppen ezeken a helyeken telepedett meg a gépgyártás. A megnevezett iparág területi elterjedését nem magyarázza semmivel. Ellenkezőleg, a földrajzi vonatkozásokat elsikkasztva, üres topográfiává, emlékezetet terhelő statisztikává süllyeszti az anyagot. Kérdés, valóban terhelő-e az emlékezetre nézve az ilyen anyagkezelés? — valóban megterheli az emlékezetet, mert ha a magyarázatban az üzemek elhelyezkedése semmihez nincs kötve, akkor a tudatban is kötetlen marad. A megszilárdítást nagyban gátolja, hogy ugyanilyen 82