Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Csóka János: Az egri dohánygyár 60 éve, 1895—1955

E változásnak igen lényeges előnyei vannak a korábbiakkal szemben. Mindenekelőtt az, hogy ez minden üzemi dolgozóra érvényes, függetlenül beosztásától. Másrészt határt szab a szolgálati időnek, mert kimondja, hogy a 40 éves szolgálati idővel rendelkező munkásokat nyugdíjazni kell, s a fizetett szabadság határát, illetve maximumát 12 napról 24 napra terjeszti ki. A jelenleg érvényben lévő Munka Törvénykönyve szerint pedig már hat hónapi szolgálat után adható hat nap fizetett szabadság. Egy évi szolgálat után 12 nap adható, s utána pedig minden munkában töltött két év egy munkanappal meghosszabbítja a fizetett szabadságot, egészen addig, amíg a 24 munkanapot el nem éri. Ennek a fizetett szabadságnak sok előnye van. Kevesebb szolgálati idő szükséges a fizetett szabadság maximumának elnyeréséhez. Ez törvény, és mindenkit megillet. A 18. életévüket be nem töltött fiatalok még hat nap pótszabadságot is élveznek. Akik tanulnak, külön tanulmányi szabadságot kapnak. Szülés esetén 12 hét fizetett szabadság is biztosítva van. A dohánygyári munkáslétszámban levő dolgozók nyugbérszabályzata elég sokszor változott. Mégis bármelyiket vizsgáljuk, — még az 1944-ben megjelent nyugbérszabályzat is —, az alábbi megkötéseket tartalmazza: 1. Először mindenkit csak ideiglenes jelleggel nyugdíjaztak, függetlenül korától és szolgálati idejétől. Ahhoz, hogy valakit véglegesen nyugdíjazzanak, még jónóhányszor orvosi felülvizsgálatra (kellett mennie. Az ideiglenes nyugdíj összege lényegében kevesebb volt, mint a végleges. 2. Nem az volt a 'mérvadó, hogy elért-e az illető egy meghatározott korhatárt, vagy a szolgálati ideje megvan-e, 'hanem az, hogy fizikailag alkalmas-e munkavégzésre, vagy nem alkalmas. Ezért volt még a 30-as évek végén is háromnégy olyan dolgozó a dohánygyárban, akik a 70. életévüket is betöltötték. 3. Nyugbérezésnél nem számították be a 18. életév előtt ledolgozott éveket. Márpedig elég sok volt azoknak a száma, akik 12—13 éves korukban alkalmazást nyertek a dohánygyárban. A dohányipar statisztikai évkönyveiből éppen az derül ki, hogy a betegek és munkaképtelenné vált munkásnők többsége 24—25 éves volt. S ezek hiába váltak munkaképtelenné, s hiába volt meg a 10 évet meghaladó szolgálati idejük, nem kaphattak nyugdíjat. Pedig a dohánygyári munkásnők körében nem volt ritka vendég a sápkór, vérszegénység, az idült csúz, hevenycsúz, kötőhártyalob, a gümő- és görvénykór, de a tüdőbaj sem. Igen elterjedt volt a szembetegség. Dohányporos, nikotinos kézzel csak meg kellett dörzsölni a szemet és máris jelentkezett a szembetegség. Ezért volt az, hogy általában a dolgozók létszámának másfélszerese volt az évi összbetegség száma. Ma már ezek a betegségek teljesen elenyészőek. Államunk gondoskodik arról, hogy védőételek, italok és egyéb eszközök segítségével teljesen megelőzzük a betegségeket (tejet, sós süteményt kapnak a dolgozók, s rendszeres orvosi vizsgálatot vezettek be). A nyugdíj összege is meglehetősen minimális volt, pl. Körtvélyesi Pálné 1912-ben 15 évi szolgálat után 120 korona évi nyugdíjat kapott. Ez forintra átszámítva, kb. 1450 forintnak felel meg. Turai Istvánné 1934-ben 33 évi szolgálat után 49 pengő havi nyugdíjat kapott. Ez kb. 392-