Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

kiragadja a néptömegeket a forradalmi hullámból és békés megállapodottságba terelje őket. A Keresztény Szocializmus c. lap letér az előző évben követett »hivatásos« politikai vágányról, s a demagógia új formáját találja, amely az M. Ksz. P-t úgy tünteti már fel, mint a »régi rendszernek mindenkor engesztelhetetlen ellenségét«, amely a »gyökeres rendszerváltozásnak elnémíthatatlan sürgetője, a feudális és bankáruralomnak, a kapitalisták embernyúzó cselekedeteinek legkeményebb ostorozója«, s a kisemberek érdekeinek következetes képviselője [371. A lap »következetesen« a kibontakozó pozitív politikai fejleményeknek az ellenkezőjét produkálja. A kispolgári kiábrándultságra nemcsak szükségszerűen, de taktikailag is felépített lázadása a legreakciósabb. ami tudatosan a forradalom osztálybázisának a demoralizálására irányul. Minden pozitívnak látszó, vagy a forradalmi történelmi lépés felé megmutatkozó törekvés és e törekvések lehetőségeinek feloldása a céltalanságban, a hasztalan és perspektívátlan politikai siránkozás, a kispolgárság szubjektumánál való esztelen kilincselés, olyan mélységes válságot tükröz az »új« keresztény szocialistáknál, amely a legféktelenebb reakcióhoz viszi el őket a későbbiek során. Kétélű kardot rántanak elő és kétfelé vagdalkozva, ürességet teremtenek, amelyben ők a magyar valóságot látják. »Ki nem látja ma már, — olvasható a Mérgezett jelszavak c. cikkben —, hogy mily feneketlen ingoványba vittek bennünket az ántánt sugallatára közénk röpített energiatörő, ernyesztő frázisok, mint a pacifizmus, annexió nélküli béke, népek szövetsége . . . stb.? Ki nem fáradt bele ma már e lidérclángok kergetésébe? Ki hisz még nekik? Ki hisz továbbá ... a szociáldemokrata földi mennyországban? Ki hisz ma a szabadságban, egyenlőségben, testvériségben? Hiú ábrándok, elérhetetlen ideálok, utópisztikus álmok ezek mind. . .« »Ezek adtak be nekünk, szegény magyaroknak, ezek ásták meg sírunkat.« [38]. A lap végső, de egy új periódusának fő eszközeként, féktelen nacionalista és antiszemita uszításba kezd, mintegy előrevetítve a későbbi esztendők magyar fasizmusának árnyékát. Tóth Kálmán zászlós »Magyarok, keresztények előre!« c. cikkében így ad ennek hangot: »Ha egy talpalatnyi is marad a drága magyar földből, amit magyar hazának mondhatunk, ez a talpalatnyi föld is csak magyar és csak keresztény lehet!« [40]. A fentiekre céloz Bognár J. is (»Keresztények! Ébredjetek!«), amikor kijelenti, hogy a magyar »beengedte a vendéget és most ez őt utolsó kincseitől is meg akarja fosztani« [41]. Az 1919-es esztendő új lapot nyit a magyar nép történetében. A proletár diktatúra megteremtésének feltételei, e feltételek helyes és tudatos felhasználása a kommunisták részéről, belpolitikai vonatkozásban megadja a lehetőségét egy maradandó történelmi tett végrehajtásának. Az »új« keresztény szocialisták — látva ezt a lehetőséget — féktelen politikai lármát csapnak, s mint a szeizmográf, úgy reagálnak a legkisebb forradalmi perspektívát sejtető tényezők villanására is. A Magyar Kommunista Párt megalakulása után (1918. november) a keresztény szocializmus a legvadabb éhséggel veti rá magát mindarra, ami szocialista törekvéseket tartalmaz. Fokozza a nacionalista, antiszemita, kommunista és általában szociáldemokrata-ellenes agitációját. Követeli, hogy 319-