Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Földi Pál: A marxi-lenini materialista dialektika lényege: az ellentétek egysége és harca

aki a formális (elemi) logika megalapozója volt, kidolgozva a helyes gondolkodás három alaptörvényét, nevezetesen az azonosság elvét (principium identitális), az ellentmondás elvét (principium contradictionis) és a kizárt harmadik elvét, vagyis a »két ellentmondó tétel közötti harmadik vagy középső kizárásának elvé«-t (principium excleusii tertii sive meddi inter duo contradictoria) — tudatosan lényegében az elvont azonosság álláspontját képviselte, s ebből az alapállásból kiindulva fejtette ki az ellentmondásra vonatkozó felfogását. Hogyan értelmezte tehát Aristoteles tudatosan az ellentmondás problémáját? Aristoteles szerint az ellentmondás logikai viszony két tétel, két ítélet között, amelyek közül csak az egyik lehet igaz. Pontosabban szólva Aristoteles úgy vélte, hogy két egymásnak ellentmondó tétel, két egymásnak ellentmondó ítélet nem lehet egy és ugyanazon vonatkozásban igaz. Képletben kifejezve: logikai értelemben nem mondható, hogy A est A is és non — A is, tehát B is, C is. Ezen logikai alapelvvel kapcsolatban a következő megállapítások szerepelnek Aristoteles Metafizika című művében: ». . . . az egymásnak ellentmondó állítások nem lehetnek egyszerre igazak . ..« [31]. A logika ellentmondási elvének teljes és pontos aristotelesi meghatározása így hangzik: »... lehetetlen, hogy egy és ugyanaz az állítmány egy és ugyanazon alanyhoz egyszerre és ugyartíazon vonatkozásban — s hogy a 'logikai ellenvetéseket kikerüljük, tételezzük fel, hogy a többi szükséges határozrnányokat is megjelöljük itt, — hozzá is tartózhassék, meg ne is« [32], Általában véve tehát Aristoteles azon a véleményen volt, hogy csak a helytelen gondolkodásban vannak ellentmondások, a helyesben nincsenek; csak a helytelen gondolkodás tartalmaz logikai ellentmondásokat, a helyes gondolkodás viszont nélkülözi a logikai elllentmondásokat. Aristoteles szerint továbbá a logika ellentmondás elve (ellentmondás törvénye) mind a létezésre, mind az emberi gondolkodásra egyaránt érvényes, tehát egyetemes érvényű. Az ellentmondási elvet Aristoteles a létezésre, a létre vonatkoztatva, a következőket írta: »Van a létezőkben egy elv, melyre nézve nem lehet tévedni, sőt mindig ennek az ellenkezőjét vagyunk kénytelenek tenni, azaz igiazat mondani, s ez az: lehetetlen, hogy ugyanaz a dolog egy időben létezzék is, meg ne is létezzék. S ez másra éppígy érvényes, ha ilyen ellentét áll fenn köztük« [33], Ugyanerről írta még a következőket: »Lehetetlen ugyanis, hogy valaki abban a véleményben legyen, hogy ugyanaz a dolog ívan is, meg nincs is, mint aíiogy némelyek állítása szerint ezt Herakleitos tanította« [34]. Aristoteles tehát úgy vélekedett, hogy az objektív valóságban, a létező világban nincsenek, nem lehetnek ellentmondások és ő egészen 298-