Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Berzy András: A realista ábrázolás kérdései Belinszkij irodalmi kritikáiban

ma kell az olvasó értelmére, és az élet bizonyos vonatkozásairól vallott felfogását ilyen vagy olyan irányba kell térítenie« [10], bírálnia vagy helyeselnie kell azokat. Belinszkij tehát a realizmus nevében számol le a művészet öncélúságának gondolatával, mert felfogásában a valóság lényeges vonásainak megragadása, hű bemutatása összefonódik az ábrázolás tendenciózusságával. Belinszkij a nemzeti jelleget a művészet elengedhetetlen feltételének és nélkülözhetetlen tartozékának tartja. A nemzeti jelleg kritériumát abban látja, hogy az irodalmi alkotás »a nemzet egyéniségének, jellemének visszatükröződése, belső és külső életének kifejezése, minden jellegzetes árnyalatával, színével, anyajegyével ... — az irodalom — a nép tudata, ebben tükröződik szelleme és élete«. A nemzeti jelleg képviselőjének elsősorban a népet ismeri el, s egyetért Gogollal, hogy a nemzeti jelleget az irodalomban nem a népieskedés, a közönséges póriaskodás, hanem a nép szelleme adja. De a nemzeti jelleg mellett azt is szükségesnek tartja, hogy a művészi alkotás »egyetemes is legyen, vagyis hogy nemzetiességében... az általános emberi eszmék öltsenek formát, testet, hús-vér alakot«. Belinszkij az irodalom nemzeti gondolatát nem választja el, nem függetleníti a tartalom és forma viszonyának kérdésétől: ». . . . akik az irodalomban csak a ,nemzeti jelleget' követelik, valami délibábos ,semmit' követelnek; viszont azok, akik a nemzeti elemnek teljes hiányát kívánják, mert azt hiszik, hogy ezzel az irodalmat mindenki számára egyenlően hozzáférhetővé és általánossá, vagyis általános emberivé teszik, szintén valami délibábos:, üres ,semmit' követelnek. Amazok a tartalom nélkül való formát hajszolják, ezek a tartalmat forma nélkül . . . Világos, hogy csak az az irodalom valóban nemzeti, amely egyszersmind általánosan emberi is« [11]. Ez a fejtegetés fényt derít arra, hogy Belinszkij az irodalmi alkotás egyik művészi feltételét az általános emberi tartalom és a nemzeti forma egységében látja, mert az ilyen alkotásokban ítélete szerint »mint tükörben, úgy verődik vissza a nemzet lelke és élete, mint konkrét tényből látható belőle a nemzet hivatása, helye az emberiség családjában, az emberi lélek világtörténeti fejlődésének az a mozzanata, amelyet létével kifejez. Valamely nemzet irodalmának forrása nem lehet kívülről jövő serkentés vagy lökés, hanem csak a nemzetnek a világról alkotott szemlélete . . .« [12], amelynek szuggesztív művészi kifejezésén, mint művészi élményen keresztül döbben rá az olvasó korának élő, eleven problémáira, egy konkrét történelmi helyzet megrendítő varázsán át a sajátos feladatok elvégzésére s azokra a visszahúzó erőkre, amelyek gátolják, hogy a nemzet az egyetemes emberi progresszió irányában haladjon. Az irodalom népi jellegét ugyancsak a progresszió gondolatában méri fel, s nem a nép hamisan idealizált ábrázolásában látja. Kritikáiban a népi jelleg problematikája úgy vetődik fel, hogy egy-egy irodalmi mű eszmeileg és művészileg a nép érdekeinek megfelelően ragadja és oldja-e meg a kor legdöntőbb társadalmi és történeti problémáit. Belinszkij esztétikájában a művészi megismerés, a művészi ábrázolás egyik döntő fontosságú eszköze és tényezője a tipizálás, amelyet 17 273