Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: A teljes Adyért

pl azt, hogy Adynak mennyivel mélyebb és alaposabb volt az ismerete az 1905-ös orosz forradalomról, mint ahogy azt Révai József feltételezte. Nem véletlen az sem, hogy éppen ő tiltakozott a közelmúlt nehéz napjaiban a legélesebben Ady nevében is a vörös zászlók, a vörös csillag meggyalazásai ellen. Hiába, az író munkásságának esztétikai értéke szétválaszthatatlan annak társadalmi súlyától és szerepétől. Láttuk ezt jól akkor is, mikor az ítéletek és értékelések a társadalmi jelentőséget és okokat hagyták figyelmen kívül. De egyre jobban láthatjuk a fordított hibának a következményeit is. S az Ady-kérdésben is meg kell látnunk, hogy az ő forradalmiságát megvilágító jelentős és szükséges munkát bizonyos értelemben egyoldalúan, mereven végeztük el. Túlságosan elhanyagoltuk az Ady művészi vonásainak, esztétikai értékeinek számbavételét, megfigyelését. Ezekről az értékekről lebecsülve nyilatkoztunk, még akkor is, ha »nagyszerű« jelzővel illettük, mégis csak egyfajta »dadogásnak« minősítettük. Ezzel nem vitatni akarjuk mindazt, amit Révai József Ady halálának harmincadik évfordulóján mondott emlékbeszédében annak magyarázatára elmondott, hogy mi okozhatja az utóbbi időben az Ady költészete iránti érdeklődés csökkenését. Valószínű, hogy ezek az okok mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy költőnk nagyszerű alakja az utóbbi években, mintha valóban szoborrá kezdett volna merevedni közéletünkben és irodalomtanításunkban is. A szabad korszak költő-feledésének okát valami hasonló módon képzelte el József Attila is A költő hasztalan vonít c. költeményében: S mégis bízom. Könnyezve intlek, szép jövőnk, ne légy ily sivár!... Bízom, hisz mint elődeinket, karóba nem húznak ma már. Majd a szabadság békessége is eljön, finomul a kín — S minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain. Ám az Ady esetében mégis csak másról is szó van, és szerintünk legalább is most még elsősorban erről a másról van szó. Nevezetesen az ő költészete esztétikai vonásainak, művészi sajátosságainak eleddig hiányos magyarázatáról, fogyatékos értékeléséről. Mert akármilyen jól is látjuk, hogy Adyt milyen történelmi helyzet milyen tragikus ellentmondásai befolyásolták versei művészi sajátosságainak kialakításában, de ha erről a formáról csak felületesen szólunk, azt kellően meg nem világítjuk, azok kezére játszunk, akik oly célzatosan szerettek beszélni Ady költészetének »érthetetlenségéről«. Vagy a Kosztolányi Dezsőjére pl., aki Ady elleni irigységében oly előszeretettel beszélt Ady költészetének művészietlenségéről. Mert végeredményben saját esztétikai elvünkkel kerülünk ellentétbe, szétszakítva a tartalom és forma egységéről vallott elméletünket. Hiszen elvileg tisztáztuk és hangoztattuk azt mi, hogy Ady költő volt, nem jövendőmondó. A gyakorlatban azonban Adyt mégis inkább 264-