Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

elég!... A nyelv nem tudomány, a szó, beszéd nem bölcsesség. Kulcsa a tudományoknak, út, mód, eszköz a bölcselkedésre.« Az elburjánzó grammaticalis epidemia »szörnyű, idomatlan fajzásokat szült...« »•Elborította a sok korcs szó, idétlen faragású, hangú, a nyelv természetével ellenkező és fületsértő korcs szók sáskaserege egész literaturánkat, — és ezt nyelvművelésnek neveztük!« — Kármán tehát szembefordul a Barczafalvi Szabó Dávidok szógyártásával, és ebben a tekintetben egy véleményen van a kor minden jelentősebb írójával. Batsányi is kifogásolja, hogy »új szókat koholunk« [55], de Ráday Gedeon nyomán a későbbi nagy nyelvújító, Kazinczy fejti ki először az ún. orthológia alapelveit [56], Mindez arra figyelmeztet, hogy ebben az időpontban a neológia és az orthológia még korántsem egyértelműek a haladás vagy a maradiság táborába való tartozással [57]. Eddig az írók a nemzeti nyelvet idegen munkáknak magyarra való átültetésével akarták kiművelni. Kármánnak viszont az a meggyőződése, hogy ez nem helyes út. A nyelv csupán eszköz, és csak eredeti tudományos munkákkal művelhető igazán. »Egyező lépéssel jár a nyelv a tudományokkal, öszvességgel kell mindkettőt mívelni. A szó magában semmi; hamispénz, amelynek folyása változó, és belső becse nem magában vagyon. Ne szót vegyünk az üllő alá, ne szót kovácsoljunk, — dolgot, ne héjt, velőt, ne formát, de valóságot.« Az eredeti alkotásokban »csinos lesz nyelvünk és velős minden szó, mert az magán fogja hordani az eredeti lélek és az öngondolkozás bélyegét«. Kármán szembefordul szinte az egész addigi magyar irodalmi terméssel, mely jórészt fordításokból állt, midőn kijelenti: »a tolmácsolás nem haszon, kis érdem!« Senki se higyje, mondja, hogy ez már igazi tudomány, vagy irodalom: »... ez még maga nem literatúra, és ez is csak út és útegyengetés.« Bátran odavágja a már büszkeségtől dagadozó nemzeti önérzetnek, hogy »nálunk termett eredeti munkák még eddig nincsenek«. Nem lehet ugyanis annak nevezni azokat a műveket, »melyeknek nincs egyéb neveknél, ami eredeti, és amelyet csakugyan idegen hulladékokból kapargattunk öszve«. »Eredeti munkák gyarapítják a tudományokat, csinosítják a nemzetet, és emelik fel a nagy nemzetek ragyogó sorába.« Ez Kármán alapvető tétele. így fogalmazza meg az eredetiség követelményét; mely egyedül alkalmas arra, hogy a magyarságot a többi nemzetek között megtartsa, és számbeli kicsinysége ellenére a nagy nemzetek sorába emelje. »Kevesebbek lesznek munkáink« — hallja Kármán a kortársak ellenvetését. »De mit árt az! csak jók legyenek.« Ahhoz, hogy Kármán alapvető tételének újdonságát és merészségét megértsük, foglalkoznunk kell e követelés előzményeivel. Az a manapság már általános meggyőződés ugyanis, hogy az írót az eredetiség teszi alkotóvá, hosszas fejlődés eredménye. Nem foglalkozhatunk e helyen a költő alkotásról vallott felfogás európai történetével. A mi régi irodalmunkban tartalmi eredetiségről csak az igazán nagy költőknél lehet szó. A legtöbb irodalmi termék vallásos természetű, az egyház pedig elvileg szembenáll mindenfajta eredetiséggel. A bibliában és a szent atyáknál már minden lénye228-