Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos Józssf: A helyes és szép beszéd. (Retorikai és fonetikai alapvetés)

tagok nem egyenlő intenzitásúak. Egészen élezve a példát: az igen hangsor ejtése hibásan: i-gen — erősebb nyomatékú — i és elharapott, elmormolt -gen szótag. 4. Arra már Vörösmarty is figyelmeztetett, hogy beszédünkben a szótagok kellemetlen nyújtása, éneklése vagy elharapása egyenesen visszataszító. A magyarban a képzés tisztaságában nem különbözik az ún. hangsúlytalan szótag a hangsúlyostól. 5. A magyar hangképzés nem elnagyolt, hanem világos és pontos a szó elején éppen úgy, mint a szó végén. Egyik leggyakoribb hibánk a szóvégek ún. »elharapása«, a szóvégi hangok nem tiszta, nem világos, hanem elnagyolt, sőt elmorzsolt képzése. 6. A magyar artikulációs bázist elsősorban az jellemzi, hogy a magán- és mássalhangzókat határozottan és világosan képezzük. A szép magyar beszéd, a szépen szólás legfontosabb előfeltétele és legbiztosabb alapja tehát a helyes, a szép, a romlatlan kiejtés. A tisztán formált hangzók, a hangok tiszta ejtése a szép beszéd alapkövetelménye. Ismernünk kell tehát a helyes, pontos kiejtés fonetikai feltételeit, a beszélőszerveket, működésűket, a hangképzés módjait, az ajkak, a nyelv munkáját. Tudni kell pl. azt, hogy a hangképzéskor a gége porcainak szabad és könnyed mozgást kell biztosítanunk, s nem szabad beszéd közben a nyak izmait megfeszíteni, mert ez a merevség átterjed a gégeporcok és a hangszalagok finom izmaira., s a következmény: a mesterkélt, préselt vagy pattogó beszéd. Ezzel az egészségtelen beszédmóddal találkozunk gyakran az iskolában a tanulók »felelő« hangjában. Izgalmuk megfeszíti a nyakizmokat, s ennek nyomán jön létre a felszorított hang. Ez a hang azután megszokottá válhat, pedig ez a hang alkalmatlan a modulálásra, s legnagyobb akadálya a szépen szólásnak. 7. Általában a hangadás helyessége vagy helytelensége fontos szerepet játszhat a helyes és szép, vagy helytelen beszéd kialakításában. Törekedjünk a természetes hangadásra, a középerős hangerőre, a középhangok táján folyó beszédre: a se nem mély, se nem magas hangadásra. Ez a hangadás alkalmas a modulálásra, a hang terjedelmének megfelelő változtatására, átváltozására. A beszédtechnikai szakkönyvek gyakorlatai a megfelelő hang kiművelésére éppen azt ajánlják, hogy a középhangtól induljon ki a gyakorlat a hang iskolázására, terjedelmének megfelelő bővítésére, váltsuk azt a legmélyebb hangadás felé, majd vissza a középhanghoz, és onnan szálljon fel a hang addig, míg a rekedtség vagy az érthetetlenség veszélye nem fenyegeti a beszélőt. Egy gyakoribb hangadási hibáról külön is szólnom kell: az ún. gombócos hangról v. torokhangról van szó. A gombócos v. torokhanggal beszélők nagyon hátrahúzott nyelvvel beszélnek, ennek pedig az a következménye, hogy az ajak is kevésbé mozog, pedig az ajak mozgása nagyon fontos előfeltétele a tiszta hangképzésnek. A pontos, világos képzés megkívánja azt is, hogy nyissuk ki a szánkat és ejtsük le az ajkunkat. Már Kempelen előírta: ejteni kell az állat, »némi fáradsággal szorosan összecsukott fogakkal is lehet ugyan még mindig érthetőleg beszélni, azonban akkor a beszéd, az ő szép hangzatától és kel199-