Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: A nyelvi elemzés stilisztikai vonatkozásai az általános iskola VIII. osztályában

még erősebben hangsúlyozza, hogy a nyelvnek mindhárom nagy egysége fontos lehet stilisztikai funkció szempontjából. (236. o.) Benczédy József azt bizonyítja, hogy pusztán nyelvtani elemzéssel a névszói, illetve az igei állítmány alkalmazásának megfigyelésével meggyőzően mutathatunk rá az irodalmi művek szoros tartalmi és formai egységére. (248. 1.) Kerékgyártó Imre megállapítja: a stilisztika alapelveit a legalsóbb foktól kezdve tudatosan, tervszerűen kívánjuk taníttatni a fogalmazás, a nyelvtan és irodalomtanítás keretében. B. Lőrinczy Éva megállapítja: »-nézetem szerint a stilisztika sokkal többet meríthet a leíró nyelvtanból, mint fordítva«. (268. o.) T. Lovas Rózsa felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolai szövegelemzés munkájában egyetlen nyelvi jelenség stílusbeli értékeit sem hanyagoljuk el annyira, mint a teljes mondattestét. (268. o.) Igen sok értékes gyakorlati példát mutat be. Margócsy József: »az irodalmi művek tartalom és forma egységében történő, helyes stilisztikai elemzése uralkodóvá vált iskoláinkban«. (277. o.) Terestyéni Ferenc: »egy irodalmi alkotás nyelvezetére irányuló stilisztikai szempontú vizsgálatok egyik legizgatóbb kérdése kétségkívül annak kiderítése: mi újat jelentett, milyen természetű gazdagodást hozott a nyelvi kifejező eszközök stilisztikai értékének fejlődésében az írásmű szerzője«. (289. o.) A nyelvi kifejező forma egy-egy írásműnek tehát elválaszthatatlan, szerves tartozéka. Éppen ezért kell megtanítanunk az ifjú nemzedéket is arra, hogy ezt észrevegye, tudatosan értékelje, és aszerint tudja megítélni egy-egy irodalmi mű értékét. Már ezen a fokon is túl kell jutnunk azon, hogy pusztán a nyelvtani helyesség legyen a szempontunk a nyelvi megfigyeléseknél. Igaza van annak a svéd esztétikusnak, aki kifogásolja a nyelvi bírálatnak azt a formáját, amelyik csak »megnézi a nyelvtanban, vajon megengedi-e ezt vagy azt a szerkezetet«, s megállapítja, hogy vannak más szempontok is, amelyekből vizsgálhatni a nyelvet [16]. Mielőtt rátérnénk arra, hogy hogyan is érvényesítsük ezeket a »más szempontokat« az iskolai oktatásban, előbb nézzük meg, mi volt a helyzet eddig ezen a területen. A nyelv és irodalomtanítás összekapcsolása nem új probléma. Az 1952-es nyelvtantanítási konferencián Kovács József megállapította: »... nevelőink félmunkát végeznek abban az esetben, ha csak irodalmat vagy csak nyelvtant tanítanak.« össze kell kapcsolni a kettőt. De ez módszertani probléma, a kísérletek eddig nem vezettek kellő eredményre. Hiszen egyes nevelőknél abban merült ki az »összekapcsolás«, hogy »a számonkérésben irodalmi anyagot vesznek, az óra új anyaga pedig a nyelvtan« [17], Ugyanitt már találunk néhány helyes próbálkozást: Zsadányi Nagy Árpád megállapítja, hogy nemcsak az irodalom nyújt segítséget a nyelvtannak azzal, hogy példákat szolgáltat az egyes szabályokhoz, hanem a nyelvtan is nélkülözhetetlen eszköz a művészi alkotásoknak tartalom és forma egységében való elemzésére [18], Vidor Pálné is ajánlja ezt a módszert, az irodalmi elemzés során mutassanak rá bizonyos nyelvtani jelenségekre [19]. Szabó László pedig megállapítja, hogy a stilisztikának a nyelvtan anyagához történő kapcsolása már komoly kezdeményezést jelenthet ezen a téren [201. Terestyéni Ferenc elismeri: a nyelvtanítás betetőzője a nyelv—stilisztikai elemzés. »Haszna felmérhetetlen, és kétségtelenül elengedhetetlen előfeltétele megfelelő stílus-érzék kifejlesztésének.« [21], Ezzel a módszerrel megvalósíthatjuk, amire Kerékgyártó Imre figyelmeztet bennünket: »harcoljunk minden olyan felfogás ellen, amely a nyelvtant akár egyes részeiben is, a begyakorlás, a rutin vagy gépies készség kérdésévé akarja leegyszerűsíteni« [22]. 130