Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

felújítja az elfeledett humanista közmondást: „Extra Hungáriám non est vita, et si est, non est ita." A magyar elmaradottságot a legfájdalmasabban érzik azok az egyre kevesebb számú protestáns ifjak, akik a tiltó rendeletek ellenére is kijutnak a műveltebb országokba. Igaz, hogy egy ilyen „bujdosó magyar" 1732-ben megjelent fordításában [29] vallásos szempontból még vigasztalót is talál a mi embereink műveletlenségében és a nemzet sok viszontagságában , mer t szerinte ez, azt az egy j ót szülte, , ,hogy az evangyélium i igazságnak tisztasága még abban csergedezik, ellenben mint sok csendes békességgel virágzó országokban annak hajótörését, nem Istennek rettentő ítélete nélkül halljuk, látjuk és fájlaljuk..." A nyugaton már diadalmasan előretörő felvilágosodástól való félelem a mi kegyes papunkkal szinte inkább a műveletlenséget fogadtatja el kívánatosabbnak. — Egy másik „bujdosó" magyar, Rotarides Mihály [30] hosszasan vitatkozik a -magyar műveletlenséget thánytorgató német tudósokkal. Nála is előkerül a régi érv: bezzeg, ha a magyarok a fegyvert kiejtenék a kezükből, (amit a könyvek helyett forgatnak), a háború, a törökök a germán múzsákat is elűznék. De különben sem a tehetség dönt a műveltség kérdéséten, hanem sok esetben a körülmények. A magyarok mostoha viszonyok közt élnek, a protestánsokat üldözik, elveszik nyomdáikat, szegények az iskolák, kevés a könyv. Márpedig rostával meri a vizet, aki könyv nélkül akar tanulni! A nyugodt viszonyok isteni szerencséje „ritkán éri a magyarokat, különösen a szegényebbeket, kik szinte egyedül ápolják és őrzik a tudományokat hazánkban; ezért aztán nem csoda, ha kevesebb számúak nálunk a tudósok, sőt kevesebb könyvet is írnak és adnak ki, mint más helyeken ..." Rotarides valóban európai tudománycs szinten áll, a magyar irodalomtörténetírást, vagy talán inkább a magyar irodalomtudományt szeretné megalapozni; nem csoda, ha a nyelvi kérdés iránt hazájától távol nincs érzéke, az nem áll előtte oly világosan. Annál többet gondol anyanyelvével a magyarigeni prédikátor, Bod Péter. Aggodalommal figyeli, hogy az önállóságát elvesztett Erdélyben a század közepe után ellepi az idegen szavak tömege a szegény magyar nyelvet [31]. Ki is csúfolja az idegen szavakkal kérkedő egyházi, hivatalbéli és katonáskodó embereket. Már 1756-ban azt javasolja a régi magyar könyveket szorgalmasan gyűjtögető Ráday Gedeon grófnak [32]: „. . . minthogy a magyar nyelv erősen kezdett megromlani a mi időnkben, jó volna annak ékesítésére s megerősítésére valami jót csinálni más nemzetek példájok szerint: 1. Jó volna valami Literata Societast felállítani . . . Lehetne 2. egybe szedni az eddig kiadott magyar grammatikákat s egyet jót csinálni ... 3. ki kellene nyomtatni valami válogatott régi magyar históriákat és verseket, amelyekben nincsenek deák és francia vagy egyéb nyelvből való szók, azok tisztán magyarok .. ." Mindezekből, valamint egész működéséből kitetszik, hogy világosan látta művelődésünk és magyar nyelvünk állapota között a kapcsolatokat, noha ezt így világosan nem mondta ki. A könyvek kevés számáért ő is a szegénységet okolja különben, „mert a könyvnycmtatónak tapasztalt kára forog benne; mert 93