Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Harsányi Zoltán: Péterfy Jenő a képzőművészetről

IV. Érdekes az is, hogy milyen tárlatokat látott, milyen tárlatokról ír. Még érdekesebb, hogy milyen véleményt formált a látottakról. Amint mondottuk, mindössze három tárlat-beszámolója van. Mind a három az Egyetértésben. A legkorábbi 1879. december 16-ról, az utolsó 1883. július 25-ről Münchenből. Közbül egy nagy, két részes tudósítás a Műcsarnok 1882. decemberi kiállításáról (4-én és 8-án). Az első tárlaton 1879-ben egy sereg külföldi festő is szerepel. Nem nagy nevek egyébként. A tárlat leggazdagabb szép tájképekben és legszegényebb jó történelmi festményekben — állapítja meg. Calame (Erdei táj), Aschenbach (Scheide áradása mellett), Gudni (egy kis tengeri képpel), egy Normann nevű düsseldorfi festő (két norvég vidéki képpel, különösen hangulatosnak találja az »Este, Lofotten meglett« címűt) stb. Részletesebben elemzi Douzette nevű festő képét, amelyik egy németalföldi csatornát mutat holdvilágban. »A sötét háttérből ittott lámpák világa emelkedik ki, a házak körvonalai, egy-egy megvilágított ablak, míg a folyó habjait a hold fénye ezüstözi. .. Kitűnő kép, mondja, ha a homályos koloritból nem a manirista ügyessége rína ki erősebben, mint a művészi felfogás.« Nagyon érdekes az a megjegyzése, amelyet a gyenge történeti tárlat egyik jellegzetes képéről mond. Bizonyos Tache: Gusztáv Adolf sürgönyének kihirdetése című képe ez. Bútorzati, s nem történeti kép — állapítja meg. A bútorok ugyan érnek valamit a festményen, de ezzel még nem lehet történelmet ábrázolni. Általában Péterfy nem szerette a dekoratív hatáskeresést a történelemben, a manirista ügyeskedést a jelenben. Munkácsy Milton ábrázolásának történetisége volt az eszménye. Itt is van bútorzat, azonban ennek a puritánsága »stílszerű, keretül szolgál a jelenet számára«. [21]. Kopott is már ez a bútorzat, itt-ott feslenek a huzatok. Mindez a sötét tónusban tartott háttér kiemeli Milton alakjának ellentétét korával, egyedüliségét, beteg voltát, a gyöngéd családi idillbe való viszahúzódását, szóval történelmiségét. A fény és árnyak különleges elosztása, a lányok alakjának ártatlan egyszerűsége szembetűnően hangsúlyozzák ezt. Az idill a rothadt restaurációs korral szemben, amely a lovagok tivornyáitól hangos, és egy közéletileg és emberileg elpusztult pálya, amelyik most fejlődik ki igazán egy világraszóló hatalmas alkotásban — zseniális sorsábrázolás és történelmi kép. Ez Péterfynek az eszménye. Esztétikai alaptételeinek egyike is benne rejlik ebben a szemléletben. Az, amit már a Zichy-kép kritikájában is hangoztatott. A mű, a művészi alkotás ne a külső körülményei miatt hasson. Tehát ne azzal, hogy mit akart volna mondani, hanem azzal, hogy mit mond a valóságban. Ha nem tudja művészileg érzékeltetni a tendenciát, akkor hibás a kép, bármilyen szép szándékok vezették is az alkotóját. Az idegenek közül legnagyobb tetszéssel Alma Tadema angol festő két képéről ír (Une question, A tükör előtt). Az elsőről azt mondja, hogy Heyse egy szép szonettet írhatna hozzá, olyan megkapó. 72