Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: Eger természeti földrajzi környezete

4. ábra. Kilátás a Várhegyre a felsőíárkányi országútról. Előtérben a Tarkányi patak alluviális völgysíkja, mögötte a harántvölgyektől tagolt jégkorszaki terasz és harmadkori dombvonulat, a háttérben a középkori mészkőből épült Várhegy a szálban álló kőzetek minősége a Bükkben szinte lépésről-lépésre változik. A belső erők hatására a Bükk rétegei szinte fejtetőre álltak, majd ezeket a külső erők szelektív módon lenyesték, kialakítva a plató nagyjában egy magasságú felszínét. Ebből csak az ún. „kövek" emelkednek ki, növelve a hegység tájképi szépségét. A legellenállóbb részleteknél a triász rétegek feje meredeken, szinte függőlegesen bukkan elő. A kibukkanó meredek rétegfejek, már helyzetüknél fogva is — az oldást kivéve — minden más denudációs hatásnak jól ellenállnak, és a vizet vertikális irányban földalatti járataikba vezetve, a nagyobb mértékű felszíni lehordástól is mentesülnek. Ezért ugranak ki magasra a „kövek", mint a Bélkő mohos kövei és csodálatos szépségű „késéles gerince", vagy az Istállóskő, az Örkő, Tarkő, Peskő sziklái. A fennsík nagy magassága (Istállóskő 959 m), továbbá mészkőrétegeinek nagy vastagsága és csapadékának bősége tette lehetővé »mély« karsztosodását. Ugyanez a körülmény okozta magának a platónak völgyektől mentes, egységes denudációs szintben való megmaradását, továbbá a gazdag földalatti vízhálózat és barlangrendszer kifejlődését. Földalatti vízgyűjtőit ipari célokra újabban feltárják. Belőlük sziklaforrások fakadnak, mint az istállóskői, a szalajkavölgyi sziklaforrások, az Imókő, Kőköz forrásai és mások. A Bükk krétakori mozgásai a hegység főtömegének kiemelkedését eredményezték. A későbbi mozgások ettől eltérőleg leginkább töréseket 516