Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

az egyén magával hozott nyelvjárási sajátsága színezi lassan a köznyelvi kiejtést, hanglejtést is, a lejtési típusok végtelen gazdagságát eredmé­nyezheti. Csüry igen sok világos példán bizonyítja, hogy a mondathang­lejtés terén a magyar nyelv rendkívül kifejező és színes, s a mondat­hanglejtés egyes fajaihoz határozott jelentés fűződik. A személytelen és a párbeszédes közlés jellemző hanglejtésére vonatkozó megjegyzései meg különösen figyelemre méltók. Az ún. »rikoltozó« hanglejtéssel kapcsolatos példája a magyar beszédnevelés szempontjából is fontos. Az idegenségekre való rámutatással a magyar beszédpedagógia munká­sai is haszonnal forgathatják Csüry hasonló jellegű munkáit is. A magyar köznyelvi kiejtés két változatának, az e-ző és e-ző formának kérdését veti fel Nagy J. Béla a Magyar Nyelvben megjelent­cikkében [132]. Vannak, akik azt kívánják, hogy a köznyelvi ejtésben mindkét forma legyen gyakori, illetőleg helyes ejtés. Vannak azonban, akik az e-zést tájszólási sajátságnak ítélik, s nem kívánják vele gazda­gítani, színezni a köznyelvi ejtést. Nagy J. Béla szerint az e-ző ejtés nemcsak változatosságot visz bele a köznyelvi kiejtésbe, hanem értelmi különbség is jár vele: Ne, egyél! Ne egyél, szeg (verbum), szeg (nomen). E probléma egészen napjainkig vitatott kérdése nyelvtudományi és beszédpedagógiai irodalmunknak egyaránt. Derne felfogása az, hogy az e-e-ző ejtés kérdése »nem létkérdése a köznyelvi kiejtésnek«, de az e-ző ejtés »értékes színárnyalat« a kiejtésben. (Nyelvművelésünk Főbb kérdései: 199.). Kodály felhívása alapján vizsgálja meg a budapesti tanárok és tanárjelöltek hangsúlyozásmódját Bulányi György is »A magyar hang­súly romlása« című értekezésében [133], Igazolja-e Kodályt? Igen. Meg­állapítja, hogy van hangsúlyromlás a vizsgáltak előadó és magyarázó beszédében, de »ugyanezen réteg jóval kevesebbet vét a hangsúly ellen társalgó beszédében«. A hangsúlyozás divatos hibái: az igekötős össze­tételek második tagját hangsúlyozzák (köteles kikérni), a jelzős kifeje­zésekben a jelzett szóra kerül a hangsúly (szép leány), a tárgyas szer­kezetben az igei tagot hangsúlyozzák (fát vág), így a szólamhangsúly­ban is vétenek gyakran hibát. Sok hibát tapasztalt Bulányi a megfigyel­tek mondathangsúlyozásában is. Egyesek ui. helytelenül emelték ki a mondat szólamhangsúlya egyikét, vagy másikát. Hibás mondathang­súly: A káptalannak mint jogi személynek nagy hatalma van. Helye­sen: A káptalannak, mint, jogi személynek, nagy hatalma van. A romlás okai: bizonyos szófajoknak mondattani szerepüktől függetlenül, erősebb hangsúlyra érdemesítése, a szólamok második felének kiemelése, ille­tőleg a szólamok teljes figyelembe nem vétele, teljes széttördelése. S nem kis mértékben a német hatás eredményét is regisztrálni tudta. Az 1940-es években a beszéd vizsgálata általában kibővült, s mind inkább hangot kapott az az óhaj is, hogy a beszédkészség tudatos alapon való fejlesztését az iskola munkája vállalja magára, s ehhez a munká­jához a nyelvtudomány is több segítséget adjon. Simony i Béla »A beszéd« című alkotásában (Bp. 1942.) az iskola ilyen irányú felada­taival kapcsolatban kívánja, hogy az iskolába juttassuk uralomra az egy­séges tiszta kiejtést, a jellegzetes magyar hangsúlyt és hanglejtést, 47

Next

/
Thumbnails
Contents