Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Adatok a magyar kémia történetéhez. (A másfél évszázados „Magyar Chémia")

jelesebb alapmunkák fordítása.« Szerinte még a XIX. század második felében is »haszontalan erő- és időfecsérlés«-nek minősíthető az, hogy »eredeti magyar dolgozatokra vesztegette a nemzet legbecsesebb tőké­jét«. Ha Dapsv megállapításával szemben kortársa, Szily Kálmán jog­gal emel vétót [77], hangsúlyozni kell azonban, hogy ez 1873-ban tör­tént, 66 évvel a Magyar Chémia megjelenése után. 1807-ben azonban minden érv azt támasztja alá, hogy a magyar természettudományok megindításához elsőrendű szükség volt a magyar nyelvű megfelelő alapmunkák, a megfelelő alapszókincs biztosítása. Különösen áll ez a kémiára vonatkozólag, az ugyanis éppen a XVIII. század végén ment át döntő átalakulásokon. Hazánkban Nyulas Ferenc említett munkája mellett Kováts Mihály könyve jelenti azt az alapot, amelyre mint ki­indulási alapra támaszkodva indulhatott meg a kémia tudományának hazai elterjedése. Kováts Mihály könyvéről 150 év alatt egyetlen rövid tanulmány jelent meg, Hankó Vilmos 1921-ben írt cikke [36]. Máshol is találunk utalásokat, rövid értékeléseket e könyvről, ezek az utalások is, de még Hankó cikke is, igen sok téves, illetve felületes megállapítást tartal­maznak. A kémiai tudomány hazai történetében elfoglalt szerepe miatt szükséges tehát az első magyar kémia részletesebb ismertetése és ér­tékelése. Kováts Mihály élete Kováts Mihály életrajzi adatai nem mindenben tisztázottak. Élet­rajzai az adatok tekintetében általában Bódoqh Jánosnak a Pesti Napló­ban megjelent nekrológjára [33] támaszkodnak, így Szinnyei [35] és Hankó [36] is Bódogh adatait említik. Születésének időpontjául Bódogh 1762. június 4-ét jelöli meg, he­lyéül pedig Korlát abaújmegyei községet említi, ahol Kováts Mihály apja református lelkész volt (1758—64). A korláti ref. lelkészi hivatal­tól kapott értesítés szerint azonban a korláti anyakönyvben ilyen be­jegyzés nem szerepel. Születési helyéül pedig maga Kováts Mihály is Korlátot jelöli meg. A Magyar Chémiában így ír: » . . . helység-is va­gyon Korlát v. Korlátfalva nevű Abaúj Vármegyében, és én a'ban születtem Más szerzők más születési időpontokat említenek, Ponori Thevorewk József (Magyarok születésnapjai Pozsony, 1846.) szerint Kováts 1768 július 4-én született volna. Koch Sándor [38] szerint pedig 1786 a születés éve. Ez utóbbi évszám feltétlenül téves. Előbbinek való­színűsége ellen szól az, hogy abban az időben (1764—71) az idősebb Kováts Mihály Hernádbűdön volt lelkész. Ebben a községben ugyan­csak nem található olyan feljegyzés, hogy felesége. N. Hunyor Erzsébet Mihály nevű gyermeknek adott volna életet. Nem tudunk tehát biztosan mást, minthogy Abauj megye egyik kis falujában látott napvilágot az az ember, akinek a magyar termé­szettudományi irodalom kifejlődése olyan nagymértékben hálás lehet. »Nem királyi udvarban és nem királyi költséggel neveltettem — írja 459

Next

/
Thumbnails
Contents