Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Lukács Dezső: Állatökológiai és állatföldrajzi vizsgálatok a Hidegkúti-völgy és a Peskő-völgy (a Bükk-hegység DNy-i része) vizeiben

kintjük. Jellegzetesen fennáll ez a tény a mostani vizsgálataim tárgyát képező forrásokban és dagonyákban. A III. fejezetben közölt idevonatkozó adatok alapján nyilvánvaló, hogy a források kátyújában levő vízhez viszonyítva az odafolyó és elfolyó víz mennyisége valóban csekély. A dagonyák szivárgó vize pedig valóban olyan csekély mennyiséget jelent, hogy azok állóvíznek tekinthetők. Természetesen a Hidegkútivölgy és Pes/cő-völgy vizeiben élő állatvilágnál is mutatkozik bizonyos vonatkozásban a víz áramlási sebességének hatása. Ezeknél az állatoknál is megtaláljuk a már Steinmann által megállapított alkalmazási jegyeket (1907., p. 133.). Megvan tehát a dorsoventralis lapítottság, az adhéziós felület nagyobbítása, a kicsiny testméret, a rögzítés és megtartás berendezkedései (nyálkakiválasztás, stb.). Megmutatkozik a víz áramlásának hatása pl. a Simulium álcák rögzülésének elhelyezkedésében is. Nagyon sok kutató vizsgálatainak eredményeiből általánosan ismert az élőlények számára az oxigénnek jelentősége. Ezzel kapcsolatban az irodalom néhány adatára és a magam tapasztalataira hivatkozom. N. W. Britt (1955) Ephemerida álcákra vonatkozó tapasztalatai szerint 1953 augusztusában az Erze-tó környékén egyes helyeken a szokatlan meleg és az alacsony szélsebesség következtében a talaj közelben az oxigén értéke 0,5 cm

3/l-re csökkent. Ezzel párhuzamosan az Ephemerida álcák jelentékeny része elpusztult, és az élők száma is messze alatta maradt az előző években fogottaknak. Úgyszintén megfogyatkozott a Hexagenia lárvák száma is. A Bükk-hegység vizeiben gyűjtött planária fajok, kérész álcák, Gammarus-ok hazaszállításával kapcsolatban ismételten tapasztaltam a következő tényeket. Abban az esetben, ha a víz hőmérsékletét többé-kevésbé sikerült az eredeti hőfokhoz közel megtartani és a felmelegedés nem csökkentette az elnyelt ievegő, ill. oxigén-tartalmat, az állatokat csupán kisfokú károsodással vagy anélkül sikerült a laboratóriumba hoznom. A víz eloxigéntelenedése viszont minden esetben az állatok elpusztulását vonta maga után. Sok esetben nedves térben sikeresebb volt ezeknek a vízi szervezeteknek a laboratóriumba való szállítása, mint a biotópból való vízben. Ez a tény a nedves tér oxigén bőségével áll összefüggésben. Mindez teljesen egybevág a R. Stiller J. által leírt tapasztalatokkal (1954. p. 136.), vagy Brittnek említett megállapításaival. Ugyancsak az oxigén jelentőségét mutatják azok a tapasztalataim is, hogy hőpalackban vagy olyan gyűjtőüvegben, amelynek egyharmadát töltöttem meg vízzel. — ami által a tartalék levegőt biztosítottam —, könnyebben sikerült az említett fajok szállítása. Ezeket a tényeket már korábbi (1950, 1951, 1952, 1953, 1954, 1955.) gyűjtéseimnél is megfigyeltem, és tökéletesen megegyeznek R. Stiller J.-nek a Pécsely-patak epibionta Peritricháin szerzett ilyen irányú tapasztalataival. (1954. p. 136.) Az előbbiekben említettem már, hogy a laboratóriumban hosszú időn át életben tartottam néhány begyűjtött állatfajt. Ezt különösképpen a Gammarus f. jossarum C. L. Koch szempontjából tartom jelentősnek. Az irodalom adatai szerint (Dudich 1927., p. 349-50, JR. Stiller J. 1954., p. 148.) eddig csak a Synurella albulans Fi\ Müller tenyészthető 29 449