Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Chikán Zoltánné: Az elemzés kérdése az általános iskolában

Befejezésül még nézzük meg — egészen röviden érintve a kérdést —, van-e a grammatikai elemzésnek szerepe az esztétikai és stilisztikai nevelésben. Az irodalmi művek nyelvtani elemzése világossá teszi, hogy menynyire fontos szerep jut a grammatikai elemzésnek ezen a területen is. Arra azonban ügyeljünk, hogy a grammatikai és a stilisztikai elemzést határoljuk el. A stilisztikai elemzést nyomon követheti a grammatikai, de a kettő össze nem keveredhet. Az ilyen nyelvi — stilisztikai elemzés igen hasznos a stílusérzék, a kifejező készség kifejlesztésében. Tudatosítani kell tanulóinkban, hogy minden egyes nyelvi elem bántóan vagy nevetségesen hat, ha nem a maga helyén használjuk [491. Amikor pedig íróink nyelvét, stílusát elemezzük, nem elégedhetünk meg a »szép, színes, kifejező, változatos« jelzőkkel, hanem meg is kell indokolnunk ezeket a megállapításokat. Ha pedig ezt tesszük, akkor már arról beszélünk, hogy pl. hogyan bánik az író a jelzőkkel, hogyan él a szóalkotás lehetőségeivel, vagy hogyan válik a mondatfűzés, a hanghatás a művészi forma tényezőivé. Nem egyszer előfordul, hogy egy-egy versrészlet értelme csak nyelvtani elemzéssel derül ki [50]. Grammatikai iskolázottság visz közelebb bennünket ahhoz is, hogy megközelítsük a megértését annak a számtalan érzelmi változatnak is, amit a nyelv számunkra közvetít. örvendetes tény, hogy ma már egyre többen látják be: az anyanyelvet tanulni nem szükségtelen. A közismert francia anyanyelvi kulturáltságnak okát Zolnai Béla határozottan ebben jelöli meg: »A francia nyelvi kultúra azon az elven alapul, hogy senki sem születik az anyanyelvének ismeretével, és azt éppúgy meg kell tanulnia, az eszményi normához hozzá idomítania, mint minden más nyelvet.« [51]. Nálunk is elismert tény már, hogy anyanyelvünket is csak akkor érthetjük meg teljesen (természetesen a magasabb fokú megértésre gondolok), ha a nyelvi műveltség terén nem maradtunk le. »Azt hiszem — mondja Tompa —, immár senki sem fogja azt ismételgetni: haszontalan dolog a nyelvtannal való foglalkozás. Bizony el sem képzelhető nélküle jó helyesírás, érthető és tetszetős fogalmazás, klasszikus íróink magasabb fokú megértése és élvezése, nyelvünk értékeinek, szépségeinek tudatos védelme, idegen nyelvtani rendszerek könnyű megértése és tárgyilagos megítélése —, egyszóval: nyelvi műveltség.« [521. Bár óriási már a haladás a nyelvi műveltség területén, nem lehetünk még elégedettek. Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ezt a nyelvi műveltséget a minél szélesebb körű grammatikai iskolázottság által még általánosabbá tegyük. És ha ezen munkálkodunk, lássuk a legtávolabbi célt is, amit már Simony i Zsigmond meghatározott: »A nyelv nem csak közlő eszköze a műveltségnek, hanem leghatalmasabb emeltyűje is.« [53]. Ezt a nemes célt kell szolgálnunk mindennapos munkánk hathatós segítőeszközével, az elemzéssel is, amelyik csak akkor szürke, unalmas és egyhangú, ha mi tesszük azzá. 313