Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Művelődés és nevelés problémái Flaubert: „Bouvard és Pécuchet" c. regényében

sűrűn vetették. Megdőlt. A főzelék- és gyümölcstermesztésnél a különböző fajtákat egymás mellé helyezték. A kedvezőtlen kereszteződés következtében korcsok fejlődtek. A sok anyagi befektetés kárba veszett, a két laikus polgár minden igyekezete csődbe jutott a földművelés, gyümölcstermesztés terén. Gazdálkodásbeli ügyetlenségük, szerencsétlenségük közben terelődik figyelmük elsősorban az azzal kapcsolatos természettudományokra, majd távolabb is. Növénytannal, fiziológiával, vegytannal kezdenek foglalkozni, hátha ezen alapvető tudományok nem ismerete okozta sikertelenségüket a mezőgazdálkodásban. De nem állnak meg. Mintha »evés közben jönne meg az étvágy-«, egymásután olvasnak különböző tudományos könyveket. Sorra kerül az orvostudomány, a csillagászat, a geológia, a régészet. E tudományok iránti érdeklődésük nem reked meg a könyvolvasásnál, hanem igyekeznek megfigyeléseket tenni, geológiai kirándulásokat tesznek, gyűjtéseket végeznek, házi múzeumot rendeznek be. Kielégíteni azonban egyik tudomány területe sem tudja őket, valami mindig továbbtaszítja tudásszomjukat, mintha valami kielégítetlen tudásvágy űzné őket egyre tovább, újabb területek felé. Vegytani tanulmányaik során leszűrik: műszerek nélkül nem érhetnek el semmit, ezek viszont költségesek, számukra nem hozzáférhetők. Az orvosnál tett látogatáskor az anatómiához és az orvosi tanulmányokhoz kapnak kedvet. E tanulmányaiknak pedig a következő szentenciával vetnek véget: »Az élet rúgói rejtve maradnak előttünk. A betegségeknek se szeri, se száma; a gyógyszerek értéke problematikus. És a szakkönyvekben nincs egyetlen értelmes meghatározás se az egészségről, se a betegségről, se a hajlamosságról, sőt még a genny mibenlétéről sem. A sok összeviszszaolvasás végképp megzavarta őket.« (i. m. 69. 1.) A történelmi könyvek olvasása után az a meggyőződés alakult ki bennük, hogy valamennyi dokumentum aprólékos tanulmányozása szükséges ahhoz, hogy részrehajlás nélkül ítélhessen az ember. Amikor pedig az angouleme-i hercegnek két, egymással ellentétes jellegű, öszsze nem egyeztethető arcképével találkoztak, és nem tudták eldönteni, melyik a hiteles, lemondtak a történelem tanulmányozásáról. Két, jelentős következménye volt azonban számukra a történelem tanulmányozásának. Az egyik eredmény az volt, hogy »ott volt lelkükben a történelem zamata, az igazságnak önmagáért való vágya.« (i. m. 110. 1.) A másik tanulság Bouvard és Pécuchet számára az volt, hogy »a külső tények ismerete korántsem minden. Lélektani kiegészítések szükségesek. Fantázia nélkül minden történelmi tudás hiányos.« (i. m. 119. 1.) Ez a felismerés lendítette őket tovább a lélektan felé, és jellemző módon (úgy látszik, Flaubert nem sokra becsülte a »céhbeli« pszichológiai műveket, de erről még szó esik) a történelmi regények, majd más irodalmi művek olvasásába vetették magukat. Előző tanulmányaik alapján aprólékos kritikával sok pontatlanságot, hibát fedeztek azonban fel az irodalmi művekben, ez is kiábrándította őket. Bouvard és Pécuchet a tudományos könyvekből érthető, áttekinthető, és mindenekfelett biztos tudást akartak meríteni, amely választ 264