Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia

Freud munkásságának negyedik, utolsó korszakában, filozófiai kiszélesítéssel és általánosítással fordult társadalmi, néprajzi, kulturális problémák mélylélektani magyarázata irányában [8]. Az utolsó korszak 1913—1938-ig tartott. E szociológiai, sőt mondhatjuk kultúrfilozófiai kiszélesítés mellett a pszichoanalízis megfigyelésének rendszerezése, elméletének filozófiai összefoglalása és elmélyítése is megtörténik ebben a korban [9]. E szociológiai és kulturális kiszélesítés körébe tartoznak valláskritikai írásai is [10]. Néprajzi jellegű művében, a „Totem und Tabu"-ban a néprajzi területre alkalmazott pszichoanalitikai elmélettel magyaráz, az elfojtott és szublimált szexualitás nyomait fedezi fel az őshorda életének fontos megnyilvánulásaiban. Tömeglélektani jelenségeket pedig az én-ideál képződésével és az elfojtott ösztönök szublimálásával magyarázza [11]. Joggal vetették fel e társadalomtudományi magvarázási kísérleteivel szemben, főleg a marxista kritikusok oldaláról, hogy a társadalmi jelenségek pszichoanalitikai magyarázata nem adekvált, mert egyénlélektani apparátussal vizsgál szociális tényeket. Még az sem állítható, hogy Freud a társadalmi jelenségeket csupán egyik, lélektani oldalukat tekintve, akarta magyarázni. Ez a feltételezés azért jogosulatlan, mert Freud a szociológiát, mint külön tudományt nem ismerte el, mert szerinte a társadalomtudomány csak mint a társadalmi jelenségek vizsgálatára alkalmazott lélektan képzelhető el. Eljárásmódjának hibája az is, hogv a társadalmi jelenségek pszichoanalitikai értelmezése voltaképp fikción alapszik. Azon a fikción, mely a társadalmi jelenség, cselekvések, alkotások kollektív, interpszichikai jellegét egyénivé redukálja, ezzel pedig a valóságot leegyszerűsíti és eltorzítja. Elhomályosítja a gazdasági, politikai stb. tényezőket, mint kollektív tényezőket. Egészében véve találó az az észrevétel, hogy a lélekelemzés fogalomrendszerének társadalomtudományi érintkezési felülete erősen a periférián marad. Inkább az élmény-anyagban szerepel Freudnál a szociális tényező [12]. A pszichoanalizis lényeges továbbfejlődését regisztrálja az 1920-ban megjelent „Jenseits des Lustprinzips" c. műve. Ebben az életörömet kifejező Eros ösztöne mellett, (amely az önfenntartási ösztönt és a tágan értelmezett szexualitást foglalja magában) egy másik ösztön csoportot is megkülönböztet, a romboló, destruktív irányú halál-ösztönt. Mindkét ösztöncsoport lényegében konzervatív jellegű Freud szerint, mert az Eros az élet továbbvitelét, tehát fenntartását segíti, viszont a halálösztön ellentétes előjellel az élet-előtti nyugalmi állapot, a halál elkövetkezése irányában van; ilyen értelmezésben. — de különböző ellentétes előjellel — értelmezi ezeket kozervatív jellegűeknek. Az élet e két ösztön — úgy mondhatjuk dialektikus együttléte — kettőssége, „ambivalenciája", küzdelme során alakul és teljesedik ki. Minden pszichikai megnyilvánulásban megkülönböztethető e két ösztön előfordulása, olyanformán, hogy az egyik a kettő közül dominál és nyílt, manifeszt, míg a másik ösztön ugyanakkor elfojtva, vagy a háttérben, esetleg mint za16* 243