Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében a visitatio canonicák tükrében 1750—1850

ton, nem használt sem a szép szó, sem intelem;, a szolgabírót illetlen és fenyegető kifejezésekkel halmozták el. A bírót, aki teljesíteni akarta a szolgabíró rendelkezését, a nép megfosztotta hivatalától, s kikergette a helységből. Nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok, leányok is lármáztak, fenyegetőztek, hogy »nékik a kántorra nézve sem érsek, sem pap, sem uraság, sem vármegye, sem szolgabíró nem parancsol-«. A szolgabíró kénytelen volt sürgősen kereket oldani. A megye Brezovay Imre szolgabírót és Baráth József tiszti alügyészt küldte ki Hortra, hogy a lázongás vezetőit azonnal fogassák el és kísértessék, őket a megyei fogházba, a lakosokat pedig csendesítsék le [50]. A tanítók jövedelme a XIX. század első felében sem volt egységesen szabályozva és a legtarkább forrásokból — a tanító-földből, rétből, párbérből, stólából, deputátumból, a tanításért szedett tandíjból, jegyzői fizetésből stb. — tevődött össze, de mindent számbavéve is, nagyon szerény volt. Az 1810-es évek vizitái a tanítók jövedelmét több községre vonatkozóan pénzre átszámítva összesítették. A valóságban a tanítók jövedelme az összesített számot ritka helyen érhette el; az egyes jövedelemrészletek gyakran csak papíroson voltak meg. A tanítói földek nem hozták meg a felértékelt jövedelmet, a tandíj, a párbér és stóla nem folyt be rendesen. Akadtak természetesen jól jövedelmező állomások is, mint pl. az egri járásban Verpelét, ahol a tanító évi jövedelmét a vizita az 1810-es években 313 forintra, Maklár, ahol 228 forintra, a gyöngyösi járásban Gyöngyöspüspöki, ahol 235 forintra, Visznek, ahol 229 forintra becsüli. A tiszafüredi járásban Sarudon ugyanakkor az iskolamester csak 57 forint készpénzt kapott, ezenkívül 16 kocsi szénát, 7 öl fát, 122 pozsonyi mérő rozsot és 50 pozsonyi mérő árpát (1 pozsonyi mérő = 52,5 liter). De a jól jövedelmező tanítói állomások mellett »mostani élésmódja, vagyis ténfergése, más sorsra érdemes oskolatanítóinknak ollyan, hogy azt életnek alig, hanem tengődésnek lehet inkább mondani; — jegyzi meg a kortárs — fizetésök csak annyi, hogy egy jóra való kanász kap annyit; s kérdem már most, hogy adja egy jó lelkű, még idővel elnépesedését is meggondoló férfiú magát alsóbb tanítói hivatalba, tudván, hogy egy mesternek 20—30 forint fizetéséből, hogy egyszersmind jegyzői hivatalát is vihesse, néha még úgy nevezett praeceptort . . . kell tartaniok, miből éljen hát el?«. [51]. Angyal Imre felsőnánai lelkész megállapítását, hogy ti. »a kántor tanítói jövedelemből becsületesen megélni nem lehetvén, az a tanításban szorgalomra egyáltaljában ösztönt nem adhat« — általánosnak vehetjük megvénkben. A filiális tanítók évi jövedelme általában még alacsonyabb volt, így pl. Ugra fiókegyházban csupán 27 forint. Mivel a tanítói fizetés igen csekély, a tanító kénytelen volt, hogy valahogy megélhessen, »csekély gazdaságának kezelése után is látni, mi őt a tanításban szükségképpen akadályozza«. (Pl. Tiszafüreden). A gyerekek tanításáért szedett tandíj (ab instructione prolium) eléggé egységesült a Mária Terézia-korabeli állapotokhoz viszonyítva. A XIX. század elején a tanítók tandíj fejében nem az egyes tanulók után szedett 30 krajcárt vagy esetleg egy-egy forintot kapták, hanem a község biztosított számukra 4—5—6—8—10—12 forintot és ugyanlfio