Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében a visitatio canonicák tükrében 1750—1850

járóikhoz engedelmességgel, jóltévőikhez hálaadatossággal, polgártársaikhoz igaz, nem színlett szeretettel« viseltessenek [34], Mivel a földhözragadt parasztok nem tudtak eleget tenni az iskola építési és karbantartási kötelezettségeinek, ennélfogva a tanítói lakások, iskolaépületek, illetve tantermek siralmas állapotokat mutattak. '-A község terhe építeni az iskolákat és mesterházat — írja Edvi Illés Pál 1833-ban — ez pedig tudni való, mely magával tehetetlen. . . Többnyire ezen épületek megannyi csúfos pasquillusok a nevelésre. Velők egy nyomon jár a mester lakás, mintha a tudomány és nevelés műhelyéhez csak hitvány kunyhók illenének. Ügy de külömben ki építsen? A jobbágy-e? az úgy is eléggé nyomatott. Erre még több s új terhet tenni nagy bűn lenne . . .«[35]. De hiába várták a nagyuraktól is »a nemeslelkű áldozatot«, mert a földesurak inkább tíz istállót építettek, mint egy iskolát. Több helyen a tanító kénytelen volt megyénkben is tanterem hiányában saját lakószobájában tanítani (ludimagister non exiqua cum incommoditate proles in propria domo instituit), mint pl. az 1810-es években az egri 'járásban Domoszlón, Vécsen, Markazon, a gyöngyösi járásban Fancsalon, Nagyrédén, a hevesi járásban Ugrán, a pétervásárai járásban Recsken, Szajlán, Szentdomonkoson. A tanítói lakások, a tantermek rossz, düledező, elhagyatott állapotban várták a szükséges javításokat; szűkösek, sötétek, nedvesek, esőtől átjártak, nyirkosak voltak. Felnémeten és Szenterzsébeten a tanterem nemcsak tanítási célokat szolgált, hanem — tanulók hiányában — a mester éléskamrájául is. Az 1811. évi vizita így ír a bocsi fiókegyház tanítói lakásáról: »Az egész épület a víznek járásába vagyon helyezve, ugyan azért a tanító lakása igen félelmetes, sőt veszélyes, fél igen is családjával együtt, mihelyest valamely igen terhes felhő mutatkozik az égen, hogy nemcsak maga, de szobájának bútorzata is megfürdik; úgy is történt már itt lakásomnak 14 éve alatt többször — emlékezik vissza a plébános —, de legmélyebb emlékezetembe lévő a tavalyi egymásután két éjjeli áradáskor, mert a szobájának a falán be, az ajtaján kiment a víz, minden bútora a vízben veszett, veszedelmében, melyben élete is forgoxt, a hegy oldalban bámuló sokasághoz folyamodott segedelemért és szerencséje, hogy találkozott megmentője . . .« [36]. Nem sokat javultak ezen a téren a viszonyok a XIX. század közepére sem. A feldebrői iskolát a helység építtette és tartotta fenn, — illetve kellett volna fenntartania, mert igen elhagyatott állapotban találta az 1852. évi összeírás. »Mihelyest kilép a gyermek az iskolából, már a más fundusán van; sőt oly hely sincs, hová természeti szükség esetében, mi a gyermekeknél gyakori eset, elrejthetnék magokat.« Angyal Imre felsőnánai plébános ezeket jegyezte meg a tanteremről: »A tanoda szobába télen csak zsúfolva férnek be a gyermekek, s azért alig lehet köztök egy órát folyvást kiállani és a nélkül, hogy egy, vagy másiknál az ember lábára ne hágjon, köztök elmenni.« A gyöngyöstarjáni iskolaterem is olyan szűkös és sötét volt, hogy téli időben, »midőn számosabban járhatnának a gyermekek, az önkényi jövők sem férnek be, s ha beborult az idő, olvasni s írni csak nehezen lehet benne«. 174