Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

lengeni, s vidám hírt emelit puha szárnyaival. Mély álmok oszolván Minden tájékon, mintegy jel-adásra, sereggel öszvevetett vállal, szívvel, felkeltek az írók: A tudományt magyar ajkra veszik; terjednek az ékes Elméknek szüleményi folyó s versbéli beszédben. Még soha sem vólt ily buzogás: egy kincse s örökje Védelmét fel, al és köz rend felfogta; megőszült S zöldellő korban lévők vetekedve segétik." A most következő írói névsorban Bessenyei a tizenharmadik helyen húzódik meg Molnár, Mindszenti, Cziriék és Kreskay után. Mit olvashatunk ki B. Szabó Dávid verséből, (figyelembe véve más adatokat is, hogy félre ne csússzunk a magyarázatban)? Mindenekelőtt látjuk, hogy a kor legfontosabb problémája az anyanyelv ügye volt, ehhez kötötte a nemzet megmaradását vagy elbukását. Ebben a nemzeti érzésben egyek mindazok az írók, akik B. Szabó Dávid névsorában szerepelnek. Világnézetüket tekintve viszont igen nagy különbség mutatkozik a nemzeti egységfronton belül. A felvilágosodás hívei és ellenzői egymás mellett álínaik itt. Ebből arra lehet következtetni (s ezt más, itt fel nem sorakoztatott adatok is alátámasztják), hogy Bessenyei programjából elsősorban az öröklődik tovább, ami az anyanyelv ápolására vonatkozik, a tudományok magyarrátételét sürgeti: de már a magyar múlt terhes örökségével való világnézeti szembefordulás nem válik olyan mértékben közkinccsé és általános magatartássá [73]. Majd csak a B. Szabó verse után fellépő új nemzedék, főképp Kármán és Csokonai s majd fogsága után Kazinczy fejlesztik tovább, formálják és módosítják Bessenyei igazi örökségét. — Végül B. Szabó Dávid a kortárs szemével úgy látja, hogy a nemzetmentő nyelvművelő programmal, a tudományt magyar ajkra véve nem egyesek álltak elő, hanem »minden tájékon, mintegy jel-adásra, sereggel összvevetett vállal, szívvel keltek fel az irók«. — Ugyanerre az eredményre jutottunk mi is Bessenyei elődei és kortársai viszonyának tanulmányozásánál, noha ez esetben csak egyetlen probléma szálát gombolyítottuk fel, pedig ilyen szál még sok sok kínálkozik. Az elemzett versben arról van szó, hogy az írók és tudósok egységes fellépése, mozgalma megmentik a nemzetet a végpusztulástól, nemzeti jellegének eltörlésétől. Az írók azzal mentik meg nemzetüket, hogy magyar ajkra veszik a tudományt. Hogy a tudomány lényegében itt milyen ismereteket jelent, az egyház tanait, vagy a felvilágosodásnak ezekkel szembenálló modern gondolatkincsét, a versből nem derül ki, nem derül ki az írói névsorból sem. — A magyar felvilágosodásnak így a továbbiakban még két nagy problémája marad és vár megoldásra: vajon a magyar ajkra vett akármilyen tudomány megmenti-e, tartósan biztosítja-e a nemzet létét, sajátos nemzeti jellegét? Pusztán a magyar nyelvnek a kultusza, mely 1790/9l^ben tetőfokára hág a II. József nyelvrendeleteire támadt visszahatás és nemzeti lelkesedés szárnyain, elég-e az önálló nemzeti kultúrforma biztosítására? És ott van a másik, nem könnyebb kérdés: vajon a külföldről átvett tudomány, civilizáció, divat nem fenyegetik-é ugyancsak a nemzeti létet, nem forgatják-e ki a magyart a maga ősi mivoltából, illetve nem éppen az-e a cél, hogy a magyar barbárságnak még a nyomát is eltörölje a külföldi csinosság? 104