Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Darvas Andor: A Horthy-korszak fizika tanításának világnézeti vonatkozásai
tipikus fogalmazási módja. Mintha a „Deutschland, Deutschland über Alles"-! hallanánk. Aztán jön a régi mese is: „Földje védelmében fejlesztette ki történeti hivatását, amely abban áll, hogy a nyugati műveltséget közvetíti kelet felé." (39. 1.) Ebben a megfogalmazásban már nemcsak a klebelsbergi kultúrfölény hangja cseng, ebből már a lealázkodó, s uralkodó osztályunkra főként jellemző nyugatim'ádat,: a nyugattal szemben a magunk atacsonyabbrendűségének érzése is kicsendül. Végül nem hiányzik ebből a sorozatból saját dolgozó népünk megrágalmazása sem: „Nagy akadálya különösen gazdasági haladásának, hogy idegenkedik az újításoktól, a társuláshoz nincs sem kellő érzéke, sem kellő áldozatkészsége." (43. 1.) íme kitűnik, hogy a dolgozó nép gazdasági haladásának nem a tőkés kizsákmányolás, a mesterséges kuitúrálatlanságban tartás, az ország nyersanyagának a mindenkori német imperializmus számára való szinte ingyenes kiszolgáltatása, a nagybirtok fojtogató rendszere volt az oka, hanem maga a nép, illetve annak alkata, melyet „saját egyéniségének alapvető tulajdonságai", és nem kevésbé „az isteni kegyelem ereje" úgy szőtt Össze, hogy idegenkedik az újításoktól (bár 1955-ben több ezer újítást jelentett be), a társuláshoz nincs kellő érzéke (bár minden papi agitáció ellenére is 1955-ben már többszázezer „társult" a mezőgazdaságban, nem beszélve a kisipari és egyéb szövetkezetekről.) Enyhítésül figyelmünkbe ajánlja az Utasítás, hogy népünk „hibáiról" szeretettel és nem kíméletlenül kell beszélnünk. Ezen a mocsáron mi más nőhetett jellegzetes növényként, mint a tudományok megnyirbálása, meghamisítása, lealacsonyítása, a minden áron való védekezés az ellen a gondolkodásra késztetés, világossággyújtás ellen, ami a természettudományok, s így a fizika sajátsága is. A középkor szellemi sötétségét kellett védelmezni, a haladás világosságával szemben. De nemcsak védekezésről volt szó, hanem; támadásról is. Az Utasítások egyidejűleg mindkettőt megkövetelték a tanártól. „Ne térjen ki a tanár a tanulók kérdései elől, és ne mellőzze a kényes, népszerű cikkekben legtöbbet emlegetett kérdéseket (Galilei-kérdés, Kant-Laplace elmélet és teremtés,, energia elve és csoda, anyag megmaradása elve és világ vége; származástan, örökléstan, seitkutatás stb.), hanem adia meg helyes katolikus (kiemelés tőlem D. A.) megoldásukat. Ehhez szükséges, hogy az ide vonatkozó irodalmat állandóan figyelemmel kísérje." I* 1 Nagv kár, hogy az ide vonatkozó irodalom jegyzékét nem közlik. Egyes esetekben a „katolikus" megoldás közismert. A 75