Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. (Fejezetek a magyar nyelvtantanítás történetéből. 1849—1900)

gyerekeket azokon a nehézségeken, amelyek akkor jelentkeznek, amikor arra döbben rá, hogy saját nyelve és az iskola, illetve a köznyelv, illetve az irodalmi nyelv között olyan nagy különbség van. Amikor bekerül a kis falusi gyermek az iskolába, ébredező gondolatvilágának első benyomásai között ott van az is, hogy az iskola, a tanitó nem úgy beszél, mint ahogy otthon beszélnek. Pl. nem úgy mondja, hogy csidma, hanem úgy, hogy csizma. Nem kinyer et mono, hanem kenyeret, s lépten-nyomon ki javítja az eddig használt szavait, kiejtését, s általában beszé dében sok javítanivalót talál. A szerző szerint „elcsapni való az a tanító, aki apostoli szent buzgalmában irtóháborút izenve minden csidmának, kinyérnek, erőszakkal — néha bottal — merészkedik öntudattá emelni a gyerek lelkében azt a sejtelmet, hogy saját

1 nyelve és az iskola nyelve között különbség van" 11

9 Valóban nehéz probléma. Ha paraszti származású íróink vallomásait is figyelembe vesszük, sokszor találkozunk visszaemlékezésükben az elkeseredés hangjával. A vallomások ugyanis sok esetben elmondják, hogy az iskolában a tájszólást beszélő gyermekek irányában nem voltak türelmesek a tanítók, s sokiszor használták a gúny fegyverét a tájszólást beszélő tanulókkal szemben. Különösen a középiskolák magyar nyelvszakos tanárait éri ez a vád. Illyés Gyula iskolai emlékének erre vonatkozó- adata típuspéldája annak az esetnek, amikor a tanár a tájszólásban beszélő gyerekeket a gúny hangján akarta a köznyelvi vagy irodalmi nyelvhasználatra „nevelni." 12

0 Különösen vigyáznunk kell arra, hogy tanulóinkban ne az a hit verjen gyökeret, hogy az ő tájnyelvi ejtésük gúnyolni való, hibás, rossz ejtés, mert igen nagy törés állt be a tanuló egész magatartásában. * * * Ennek a korszaknak iskolai nyelvi nevelésében a nyelvmüvelés, a nyelvvédelem, a nyelvtisztaság problémája is központi kérdés. A nyelvtudomány a nyelvhelyesség kérdésében sokat problémázott ebben a korszakban is. Simonyi Zsigmond Ártatlan vádlottak című cikkében 13

1 felvetvén a nyelvhelyesség problémáját, azt írta, hogy vannak, akik nyelvünket minden áron a régi nyelvszokás szemüvegével ítélik meg, hol a kettő ellenkezik, a réginek adják a döntő szavazatot. Mások a népnyelvi formákat vejszik a norma alapjának. Felvetődött az a kérdés is, hogy a nyelvművelés, a nyelvhelyesség problémája tudományos probléma-e. Simonyi szerint a helyes és nem helyes megítélésében a tudomány nem dönthet, és tagadta a szabályozó hagyomány jogosultságát és a tudomány jogcímét a helyesség vagy a helytelenség megítélésében. Sőt a tudós inkább megbénítja a nyelvművelő munkát, mert szabályait, normájának elveit nem a használt nyelvből meríti. Balassa' Józsefnek is az volt a felfo52