Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Lengyel Ádám: A heterózis-kukoricanemesítés jelentősége Heves megyében
ható a leromlott egyedek kereszteződésével, hanem az utódokban (hibridekben) jelentős túlfejlődés is mutatkozik. A heterózis (hibrid)-kukorica nemesítése nem egyszerű feladat. Ugyanis nem mindenfajta alkalmas a heterózis-hatás kihasználására. Szükséges, hogy a szülőknek jól öröklődő termőképességük legyen, és egymással erős heterózis-hatást adjanak. A legerősebb heterózis-hatást, a vizsgálatok szerint, azok a fajták adják, amelyek rendszertanilag és biológiailag eléggé távol vannak egymástól. Mindezek azonban előre nem állapíthatók meg. A legkedvezőbb heterózis-hatást csak a többéves keresztezési kísérletek mutatják meg. A jó keresztezési partnereket sokszáz keresztezésből kell kiválogatni. Ezt a munkát próbakeresztezésnek nevezzük. A kiinduló alakoktól függően a kukorica-hibridek a következők: a) fajtahibridek (két közönséges fajta keresztezéséből származó első nemzedék). b) rákeresztezett hibridek (egy fajtának önbeporzott származéksorral történt keresztezéséből származó első nemzedék). c) önbeporzott származéksorok hibridjei: 1. egyszerű hidrid — single cross = AxB — két önbeporzott származéksor keresztezéséből származó első nemzedék. 2. kétszeres hibrid = double cross = (A x B) x (C x D) — két egyszerű hibrid keresztezéséből származó első nemzedék. 3. három származéksoros hibrid = tree cross = (A x B) x C — egy egyszerű hibridnek önbeporzott származéksorral való keresztezéséből származó első nemzedék. Függetlenül a hibrid típusától (fajták, vagy önbeporzott származéksorok részvételével alakították-e ki), a termelésben csak az első nemzedékű hibridmagot használják vetőmagnak, mert a hibrid első nemzedékének növényeiről kapott mag ismételt elvetése rendszerint a termékenység csökkenéséhez vezet. Tehát minden évben új, első nemzedékű hibridvetőmagot kell előállítanunk és vetnünk. Termőképesség szempontjából hazánkban is és a Szovjetunióban is első helyen a beltenyésztéses törzsekből előállított hibridek állanak, amelyek kb 20— 25 — 30 százalékkal múlják felül a legjobban termő nemesített fajtákat. A heterózis-kukorica előnyös tulajdonságai a következőkben foglalható össze: a) jobb termőképesség, nagyobb terméseredmény, b) erős szár, erős gyökérzet, c) ellenállóképesség a növényi kórokozókicai és az állati kártevőkkel szemben, d) a szemtermés kiváló minősége, e) korai érés, 569;