Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből

Eger városának joga van ahhoz, hogy saját tulajdona felett úgy rendelkezzék, ahogy éppen ikedve tetszik, hogy annak adja bérbe a szóbanforgó üzlethelyiséget, akinek akarja. Már bérbe is adta egy osztrák állampolgárnak, Schwarz Martonnak, akinek, mint osztrák állampolgárnak, előnye van Nikola Ádámmal szemben. Egy 174l-es rendelet értelmében a görögöknek csak török árukkal szabad kereskedniük, és végül a görög kereskedők tevékenysége nyomasztó és hätränyos a helybeli lakosság szempontjából. Az első ok — folytatja szerzőnk, — látszólag igaz, de csak látszólag. A legfőbb ellenőrzést ugyanis a királynő gyakorolja Eger felett is, aki pedig elrendelte, hogy az üzlethelyiségeket azoknak kell bérbeadni, akik a legtöbbet fizetnek értük. A felmondás oka tehát nem ez volt, mert egyetlen értelmes tulajdonos sem akad, aki kidobna egy kereskedőt üzletéből, akiről tudja, hogy több mint 50 év óta rendesen fizeti a bért. hogy ellene semmilyen kifogás nem merült fel, csak azért, hogy egy ugyanannyi bért fizető idegennek, Schwarz Mártonnak adja azt oda, aki egy pár éy múlva csődbe jutott. De helytelen az 174l-es rendeletre való hivatkozás is, mert azt Egerben sohasem alkalmazták a gyakorlatban, hanem ellenkezőleg, a királyi udvar tudtával több évtizeden át tartó szabad kereskedelmet folytattak itt a görög kereskedők, árultak nagyban és kicsinyben, még hozzá nemcsak török árukat, sőt Egerben alig kereskedtek a görögök török árukkal. Egészen más okok miatt vették tehát most elő a rég elfeledett 174l-es rendeletet és csak a jogtalanságokat akarják vele álcázni. Ha pedig most a magistrátus károsnak tartja a görög kereskedők tevékenységét, akkor ellentétben áll azokkal a bizonyításokkal, amelyeket pedig 1732-ben okiratilag igazolt a görög kereskedők kérésére. Később, Bécs nyomására, a városi tanács 17 tanút hallgat ki a szóbanforgó kereskedőcég ügyében. Ezek közül nem akad egyetlenegy sem, aki ne állítaná, hogy Nikoláék a városra nézve hasznos tevékenységet fejtenek ki, hogy olcsón árulnak, hogy jól bánnak vevőikkel és általános az a kívánság, hogy a cég továbbra is maradjon fenn. A városnak sikerült beadványával Bécset bizonyos engedékenységre bírni, mire Nikoláék újabb kérvényt adtak be a királyi udvarhoz és engedélyt kértek arra, hogy továbbra is megmaradhassanak üzletükben, amelyből időközben már erőszakkal is el akarták őket távolítani. Megígérik, hogy leteszik az alattvalói esküt, a cég házas tagjai áthozzák feleségeiket és gyerekeiket Törökországból, a cég azon tagjai pedig, akik még nőtlenek, itt fognak megházasodni. Erre 1768. III. 7-én újabb királyi leirat 437;