Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből
denről leltárt kell felvenni, egy példány legyen a', Püspöki Szentszéknél, a másik a Curatoroknál. Kiadás és bevétel is feljegyeztessék évről-évre ezekben. A templom pénzét és kincseit három záros ládában őrizzék, ennek egyik kulcsa a Curatoroknál, a második a plébánosnál, a harmadik a Helybeli Rendtartóknak Elejétül rendelt Comissariusnál vagy a Militarisok között a Fő Tisztnél legyen, így más nélkül se ki, se be ne tegyen semmit. (Lerövidített szöveg.) 3 5 Popovics Miklósnak a városi tanácshoz intézett kérelméből 3 3 azonban kiderül, hogy a fenti rendeletet nem tartják be. Elpanaszolja a városi tanácsnak, mint felügyeleti hatóságnak, hogy egyes kurátorok nem kezelik pontosan az alapítványokat, nem vezetik pontosan a számadásokat, sőt akad olyan is, aki templomi adományokat sikkaszt. („Sőt még Templomunkra tett Hagyományokat Számadásaikból kihagyván, örökre eltemetni akarni nem átallyák"). Popovics panaszára királyi leirat utasítja a várost, hogy tegyen békességet a két nemzet között. A város ilyen esetekben maga elé szokta rendelni a megvádoltakat, néha megfeddi, rendre utasítja őket. Hol a szerbek a görögök ellen, hol görögök a szerbek ellen emelnek panaszt. Nem tudnak megegyezni az iskolák alapítványait, telkeit illetően, hajba kapnak az új kurátorok megválasztásán, a görögök megsértődnek és nem mennek el a választásokra, ha a meghívókat nem ellenjegyzi a „Proestos'V. a szerbek azzal vádolják a görögöket, hogy szándékosan elkótyavetyélik a templom pénzét „csakhogy ne kelljen Szavitsnak semmit se átadni, hogy ne tudja fizetni a hivatalbélieket" és tiltakoznak a templom „mesterséges mismásolása" ellen. A görögök céljaik elérésében erőszaktól sem riadnak vissza. Ezek után érthető, hogy az egész egyházközség életének a felülvizsgálása nagyon esedékessé vált. Egyezséget kellett teremttni a két nemzet fiai között, akik között még a templomi szertartásokban is nézeteltérések támadtak. így került sor az 1804. november 16-i gyűlésre, amelynek jegyzőkönyvi kivonatát fontosságára való tekintettel ideiktatom (a szerb és vele azonos görög szöveg alapján): Elnökölt Joann Joannovic püspök, Sinesij Radiovojevie, Kovily kolostorának archimandritája és a bácskai Konzisztórium ülnökének és a Joanikij Jankovic jeromonáh és az egri plébánia adminisztrátora jelenlétében. Jelen voltak az egri egyházközség (egyházközségi tanács) tagjai: Josif Vasvari, Naum Totovic, Kiril Sarpe, Georgij Lazar, Savva Savic, Stefan Dimitrievic, Georgij Sarpe, Lazar Cetvri, Naum Ekonom, mindkét epitrop 3 7 és az egész egri egyházközség. 406;